AVAGY HOGYAN KELLENE
Eljött az újév, új reményekkel és új lehetőségekkel. Így
talán idén az illemekre is többet figyelünk majd. Iskolánk büféje mindannyiunk jó barátja, hiszen rengeteg könnyítést
jelent, hogy nem kell a korai kelés mellett még a reggelinket is elkészíteni, vagy
elugrani érte a közeli boltba. Azonban sokan meg is feledkezünk arról, hogy
igen, itt is vannak szabályok, amelyeket Illik betartani.
1.
A legfontosabb a tisztelet
Nem mindegy, hogy Lacihoz hogy megyünk oda,
hisz érdemes észbe tartani, hogy ő nem a kutyánk vagy egy haver! Egy felnőtt,
akinek ugyanúgy ki jár a tisztelet.
2.
Türelem
Jártatok már úgy, hogy álltatok a boltban a
kasszánál és elétek furakodtak? Gondolom legalább egyszer mindannyian. És ti? Ti volt már, hogy betolakodtatok, pedig
a sorba nem is ott lett volna a helyetek?
Amikor sikerült közelebb kerülni, az biztos
mosolyt csalt az arcotokra, hogy hamarabb fizethettek, vagy hamarabb kézhez
kapjátok a kiválasztott terméke(ke)t. És mi volt fordított estben? Akkor is
mosolyogtatok, és boldogság ült az arcotokra? Sokszor megesik manapság, hogy csak
magunkra figyelünk, arra, hogy nekünk mi a legjobb, és nem vesszük észre, hogy
rajtunk kívül… mások is léteznek.
Tudom… van olyan szünet, amikor a sok tanulni
való miatt, jó lenne hamar megjárni a büfét, de mindenki sorra kerül, mégha ez
hihetetlen is
3. Feltalálták a szemetest!
Kedves fiúk és lányok! Tudjuk, nem túl
hosszúak a szünetek, és nem mindenre akad időnk, de mennyivel jobb egy tiszta
környezetbe eltölteni a napjainkat, mint egy olyanba, ahol akármerre nézünk
papírgalacsinok, zacskók, vagy épp koszos zsebkendők virítanak… És ahhoz, hogy az előbb említett dolgokat
ne kelljen ’’csodálni’’, csak annyit kell tennünk, hogy a szemetet, nem a
földre, hanem a termünkbe, vagy a folyosón található kukába teszünk…
Lehet, hogy így két lépéssel többet kell
megtennünk, de higgyétek el, megéri!
Varga Nóra
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése