Pintér Béla neve bizonyára
mindannyiunknak ismerősen hangzik, (legfeljebb a kilencedikeseknek nem), hiszen
a tavalyi csendes napon ő volt iskolánk meghívott fellépője, és Türke Beáta tanárnő
óráin is sűrűn felcsendülnek a dalai. Ez a keresztyén énekes szeptember 16-án
ismét városunkba látogatott, és a Református Nagytemplomban adott ingyenes,
családi koncertet. A nagy érdeklődésnek örvendő, lélekemelő előadást követően
az aláírások és rajongói szelfik kiosztása után arra is maradt ideje, hogy
kérdéseimre válaszoljon.
Ha jól
tudom, Önnek van Karcaghoz családi kötődése. Hogyan?
-Igen, az édesapám
karcagi születésű. Nagypapám még születésem előtt meghalt, viszont a
nagymamámhoz sokat jártunk. Kéthetente a hétvégeket rendszeresen itt, Karcagon
töltöttük úgy, ahogyan a nyári szünetek nagy részét is. Élénken élnek bennem az
emlékek, a városi és a berekfürdői strandról egyaránt.
A koncert közben említette, hogy négy gyermeke is van. Ők milyen idősek,
hol tanulnak? Milyen valláshoz tartoznak?
-A legidősebb lányom huszonkettő éves és a nyíregyházi tanárképző
főiskolán tanul. A középső lányom, Tifi a Kossuth Lajos Gimnáziumban tanul,
Debrecenben. Az ikrek pedig az általános iskola negyedik osztályába járnak, tíz
évesek. Hogy milyen vallásúak, az érdekes kérdés, hiszen én baptistának
születtem, és ha ezt kérdezik, általában azt válaszolom, hogy ez a felekezet
áll hozzám a legközelebb.
Jár
gyülekezetbe?
-Ez éppen változás alatt van, a gyülekezet, amiben legutóbb szolgáltam
egy Szabadkeresztény Gyülekezet Debrecenben. Viszont most egy budapesti
költözés alatt vagyunk éppen.
Mint gyakorló édesapa, mit tudna tanácsolni a gimnazista korosztálynak,
hogyan kerüljenek közelebb Istenhez?
-Ez egy nehéz kérdés. Ezt úgy is szokták kérdezni, ahogy a Biblia is
fogalmaz, hogy hogyan őrizheti meg tisztán életútját az ifjú, tehát hogyan
lehet valakiből „jó gyerek”. Erre a Biblia válasza: „Úgy, hogy megtartja
igédet”. Ezt nehéz így megfogni, mert nagyon távol van tőlünk. A gyerekek nagy
része nem olvas éjjel-nappal Bibliát. Sokan nem, vagy csak névlegesen járnak
templomba, így nem tudják, milyen igét kellene megtartani. A nyitott szív
viszont nagyon jó megoldás erre a helyzetre, mert aki nyitott módon közeledik
Istenhez és nem zárkózik el, az el tudja hinni, hogy az Isten modern, és hozzám
is közel tud jönni. Legtöbbször ez a szakadék Isten és egy fiatal között.
Ahogyan őt bemutatják sokszor, pl.: bejön az ember a templomba és minden olyan
régi és egy fiatal nem akar régi lenni, egy fiatal új akar lenni, modern és
laza, és ha el merem hinni, hogy az Isten ilyen, naprakész és képben van, akkor
partnerként tudok rá tekinteni. Nem kell az Ő megtalálásához templom vagy
gyülekezet, csak nyitott szívre van szükség, hiszen ez a dolog személyesen dől
el.
Mondana párszót hitéletéről, hogyan tért meg? Volt fordulat az életében?
-Abszolút. Ha nincs fordulat, nincs megtérés. Ez olyan, mint a
szerelem,ha nem lángol föl, akkor az nem is szerelem. Amikor Istenhez jövünk,
akkor szintén ez a 180 fokos fordulat következik be, és teljesen más kép alakul
ki magamról és az Istenről is, egy ilyen „fölkapcsolták a villanyt” érzés. Akkor
döbbentem rá, hogy hiszen én már gyerekkoromban is ott voltam, és ezzel is alátámasztom,
amit az előbb mondtam, hogy amíg mások beszéltek Róla és csak távolról
hallgattam, akkor úgy gondoltam, hogy jó, van egy Isten. Amikor viszont a
bőrömön érzem, hogy milyen, mikor letaglóz és megérint, akkor történik a megtérés,
és azt érzi az ember, hogy mindig is erre vágyott, mindig ide tartozott. Ez így
is van, hiszen Ő teremtett meg minket, de aztán a bűn miatt eltávolodtunk Tőle,
de mikor megtérünk, akkor bekattan, hogy mindig ide tartoztunk és választ
kapunk arra a kérdésre, amiről a dal is szól, hogy ki vagyok én igazán.
Folyt. köv.
Folyt. köv.
Fazekas Enikő
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése