2015. február 20-án került megrendezésre Karcagon az V-VII. korcsoportos diákolimpia megyei kosárlabda döntője. Mind a fiúknál, mind a lányoknál 4 csapat küzdött a bajnoki címért.
Délelőtt a fiúk mérhették össze tudásukat. Az első meccset Szolnok I. és
Mezőtúr játszotta, amit Mezőtúr nyert meg egy színvonalas játszma során. A második meccs már érdekesebb volt a hazai szurkolóknak, ugyanis
Karcag és Szolnok II. mérhette össze erejét, tudását, kitartását. A mérkőzés szorosan indult. Az első
negyedben még Szolnok vezetett, de fiaink behozták a lemaradást, fantasztikusan játszottak a továbbiakban, így megnyerték a meccset. Ezek után következett a mindent eldöntő küzdelem Mezőtúr ellen.
Az utolsó meccs idegtépő volt. A karcagi csapat nagyon lemaradt az ellenféltől,
akik nagyon ügyesen játszottak. Egészen a 3. negyedig Mezőtúr vezetett, szinte
érezni lehetett a levegőben, hogy a mieink kezdik feladni, eldőlt a küzdelem. Ám nagy szerencsénkre a negyed
végén Karcag összeszedte magát, így egy újabb lendülettel kezdték ledolgozni a lemaradásukat. A meccs végére az
ellenfél elfáradt, megnőtt az esély a győzelemre, amit a fiúk nem szalasztottak el,
így egy fantasztikus mérkőzés után Karcag került a dobogó legtetejére, ezzel ők
lettek Jász-Nagykun-Szolnok megye legjobb amatőr kosárlabda csapata.
Délután került sor a lányokra. Az első meccset
Karcag-Szolnok kezdte. Karcag szépen indult és egy szép küzdelem után győzött is. A második mérkőzést Kisujjszállás játszotta Jászberény ellen.
Szépen harcolt a Móricz csapata, így ők is egy győzelemmel kerültek közelebb a bajnoksághoz!
Délután 16:00-kor pedig elkezdődött a mindent eldöntő meccs a Refi és Móricz
csapata között, amit mindenki izgalommal várt. A mieink jól kapták el az indítást, így az
első pontokat Karcag szerezte. Ám ez a Móricz csapatának nem számított, ugyanis nem engedtek 'elmenni minket'. A meccs végig fej-fej melletti küzdelem zajlott. Ha Karcag pontot
dobott, Kisújszállás rögtön felhozta és fordítva. A szurkolók őrjöngtek, a
csapattagok, akik a kispadon ültek, feszülten figyelték a meccset, ugyanis nem
lehetett tudni ki kerül ki győztesként. Ez a felállás az utolsó negyedig
megmaradt.
Már-már veszni látszott a meccs, de szerencsénkre Kisújszállás
elfáradt, ezt ki is használtuk és mire a rivális csapat 'felébredt', már késő volt, 5 pontot
dobott Karcag. Szerencsénkre az ellenfél nem tudta ezt a lemaradást ledolgozni, így a
meccs végére Karcag győzött 10 ponttal.
Mind a két csapatnak gratulálunk, fantasztikus meccset játszottak! Jók voltatok!
Mind a két csapatnak gratulálunk, fantasztikus meccset játszottak! Jók voltatok!
Németh Csilla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése