Hmmmmm.....

Túl sok stressz, túl kevés hétvége

-avagy a gondtalan diákélet -

 

    Életünkből a stresszt teljes mértékben nem tudjuk eltüntetni, azonban rajtunk múlik, hagyjuk-e hogy uralkodjon rajtunk, avagy igyekszünk a lehető legkisebb mértékűre redukálni. 

Csak tanulj - mondják a tanárok, akiknek többsége szerint ez az egy feladatod van, a tanulás. Ha egyszer bizonyítod, mire is vagy képes, a későbbiekben egy apró kis kilengés, egy négyes dolgozat is rontásnak minősül és megjegyzik, hogy esik a színvonalad. Pedig nem arról van szó, hogy nem készültél, nem is arról, hogy nem érdekel a tantárgy, szimplán csak egy apró figyelmetlenségen úszott el a doga, ennyi az egész. Te viszont nem szeretsz csalódást okozni, ezért a következő alkalommal még ha éjszakázol is, de oda-vissza megtanulod az anyagot, és összpontosítasz a számonkérésnél.

    Csak segíts itthon – várják el a szüleid, természetesen a tanulás mellett. Elvégre ők is sokat segítettek egykoron a te nagyszüleidnek, s bár neked napi 8 órád van, plusz egy tucat egyéb elfoglaltságod, ennek igenis bele kell férnie. Nem akarsz velük veszekedni és inkább lemosod a körmeidről a lakkot, ha szerintük az túl hivalkodó.

Csak tölts velünk időt – lehetőleg minél többet, gondolják a barátaid, esetleg a szerelmed, akik ha harmadjára mondod le a már napok óta tervezgetett programot egy biosz házi dolgozatra hivatkozva, akkor kicsit megsértődve konstatálják, hogy minden fontosabb, mint ők.

Csak legyél tökéletes – követeli a társadalom, ami könnyedén a padlóra taszít bárkit, akiben szokatlant vagy akár különlegeset talál. Pedig nem feltétlen benned van a hiba, hanem a normákban, amelyeket emberek sokasága felállít magában.

Ezeken gondolkodsz, miközben reggel sietsz a hat órakor induló buszhoz. Persze, mert még korán is kell kelned, nem beszélve arról, hogy fizikából felelés várható, délután gitáróra és még nincs hír a nyelvvizsga eredményéről. Egyszer biztosan megálljt parancsol a szervezeted –gondolod–de ennek nem szabad most történnie. Mert maximalizmusod, még ha csak öt órát aludtál is, arra sarkall, hogy a mai napon is kihozd magadból a legtöbbet.

Nem a tanáraiddal van a baj, nem is a szüleiddel, még csak nem is a barátaiddal, szimplán csak sok a stressz, ami nap mint nap rád nehezedik. Emberenként változó, hogy mit lehet tenni ez ellen, ugyanis valahogy ki kell ereszteni a gőzt. Keresd meg azt a tevékenységet, ami agyilag teljesen kikapcsol és nem a közelítő vizsgán filózol közben, hanem magadra, a lelki világodra fordítod az időt. Az egész léted alappillére a mentális és lelki egészséged. Épp ezért ne sajnáld magadtól az egy óra délutáni alvást, a tévé folytonos nézése helyett vegyél a kezedbe egy inspiráló könyvet, ami pozitív gondolatokkal tölt fel a következő napra. Sétálj egyet, csak úgy spontán a szabadban, ülj be a kedvenc kávézódba egy forró csokira és olvass el közben a számodra legkedvesebb költődtől néhány idézetet. Menj el futni, ha túlteng benned az indulat vagy a karosszékben takarókba bújva nézd meg az új részét a kedvenc sorozatodnak. Igazából mindegy, csak tölts az életeddel időt, hogy ne azt érezd, neked csak a tanulás teszi ki mindennapjaidat. A napok monoton jellege tényleg lehangoló tud lenni. Fel a fejjel, és varázsolj egy mosolyt az arcodra, ha belépsz az osztályterembe, még ha nem is teljesen szívből jön, ne aggódj, ők ezt nem tudják. Tudatosítsd magadban, hogy „teher alatt nő a pálma”, neked mindez kamatozni fog a közel vagy távoli jövőben.

 Életünkből a stresszt teljes mértékben nem tudjuk eltüntetni, azonban rajtunk múlik, hagyjuk-e hogy uralkodjon rajtunk, avagy igyekszünk a lehető legkisebb mértékűre redukálni. Nyilván az érdektelenség sem megoldás, meg kell találnunk a folytonos aggodalmaskodás valamint a „nemtörődöm” hozzáállás között az arany középutat, és hamarosan észre fogjuk venni, hogy az életünk a jó vágányon halad tovább.

„Egy pszichológus sétálgat körbe a teremben, miközben a stressz kezeléséről beszél a hallgatóságnak. Amikor felemelt egy vízzel teli poharat, mindenki várta, hogy a "félig teli vagy félig üres" kérdést teszi fel. Erre Ő mosolyogva megkérdezte: "Milyen nehéz ez a pohár víz?" Különböző válaszok érkeztek a hallgatóságtól a víz súlyát megbecsülve. Ő így válaszolt: "A víz abszolút súlya nem számít. Hogy milyen nehéz, az attól függ, hogy mennyi ideig tartom. Ha csak egy percig tartom, nem probléma. 
a egy óráig tartom, fájni fog a karom. Ha egy napig tartom, elzsibbad és érzéktelenné válik a karom, majd megbénul. Egyik esetben sem változik a víz súlya, de minél tovább tartom, annál nehezebb lesz." Így folytatta: "A stressz és az aggodalom az életben olyanok, mint ez a pohár víz. Ha egy pillanatra megéled, semmi sem változik. Ha egy kicsit tovább gondolsz rájuk, elkezdenek fájdalmat okozni. Ha egész nap rájuk gondolsz, bénultságot érzel, képtelen leszel bármit is tenni.

Emlékezz: Tedd le a pohár vizet!" ”  

Körmöndi Dóra