2015. július 6-8-án iskolánk
diákönkormányzata és a Reflektor szerkesztősége Galyatetőn táborozott.
A
gyülekező reggel 9 órakor volt a Nagytemplom melletti parkolóban, innen
indultunk útnak. Az utazás 3 órás volt, de már a buszon is jó volt a
hangulat. Dél körül értünk a szálláshelyünkre (ami egy református üdülő volt),
itt már meleg ebéddel fogadtak minket a négyfős szobák elfoglalása után.
Kellett
is az étel, mivel üres hassal nem jó túrázni! Napi programjaink közé tartozott
ugyanis, hogy megmásszuk Kékestetőt, Magyarország legmagasabb csúcsát. Mindenki
megtette, panaszkodás nélkül, bár kipirosodva. A csúcson volt, aki felment a
kilátóra, volt, aki a játszótéren ütötte el az időt, és volt, aki csak a
kilátásban gyönyörködött. Tényleg szép, érdemes oda elmenni. A lefelé vezető
utat kétféleképpen lehetett megtenni. Aki nagyon elfáradt (ez volt a többség),
busszal ment le, viszont páran gyalogosan tettük meg az utat, keresztül az erdőn. A két
tanárnő is velünk tartott. Vicces volt, sokat nevettünk, majdnem eltévedtünk a helyenként hiányzó irányjelző táblák miatt,
még vaddisznókat is láttunk. Végül sikeresen leértünk mi is, persze a többiek addigra már kezdték elveszíteni türelmüket! :)
A
szálláshelyen Éva néni már előkészítette a vacsorát, jót ettünk, majd a már
hagyománynak számító „Alszik a város”-t játszottuk közösen. Estefelé kiültünk a
teraszra és ott beszélgettünk éjszakába nyúlóan.
Következő
állomásunk másnap a magyar Gulag, a recski munkatábor. Itt idegenvezetést kaptunk,
illetve megnézhettük, milyen borzalmas körülmények között kellett élniük az ide
rendelt embereknek. A történelmet kedvelőknek ez kiváló lehetőség volt a
tanulásra.
Visszafelé
Egerbe mentünk, itt két órás szabadprogramunk volt. Sétáltunk, ettünk egyet.
A
vacsora után beszélgettünk, játszottunk, amíg el nem álmosodott mindenki.
A
harmadik napon összepakoltunk, elköszöntünk Éva nénitől, a szállásadónktól.
Felszálltunk a buszra, ám az nem indult el. Bumm. Három órával később hagytuk csak el Galyatetőt, mivel addigra ért oda a felmentő busz . Az úton többen elaludtak, amikor
mindenki felébredt, énekelni kezdtünk. Július 8-án, 17:00 körül értünk
Karcagra.
Mindent összevetve, nem volt olyan,
aki ne élvezte volna ezt a három napot. A szállásadónk odaadása, a tanárnők
szervező munkája, a fenntartói támogatás nélkül nem jöhetett volna létre ez a kiváló három
nap, ezúton is köszönjük nekik. Szerintem mindenki nevében írhatom,
kikapcsolódtunk, nevettünk, jól éreztük magunkat.
Éliás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése