Ebben a tanévben szeptember 6-7-én rendeztük meg a gólyatábort, Berekfürdőn a Megbékélés Házában. A kilencedikes diákok osztályfőnökükkel különleges feladatokban vehettek részt, ahogy az már lenni szokott. A táborban összesen 79-en gyűltünk össze. Íme, néhány pillanat, ami örök marad emlékezetünkben.
A gólyák érkezés után
regisztrációval kezdtek, majd Türke Beáta tanárnő egy áhítattal egybekötött daltanulással nyitotta meg a tábort. A diákok
és a tanárok nagyon élvezték. A délután
folyamán sok vicces - és játékos feladattal készültünk. Az első névjegykártya készítése volt, majd ezt
követően az udvaron folytatódtak a megpróbáltatások. Idén is nagy sikert
aratott a Chubby-Bunny nevezetű játék, ám a rekordot nem tudták
megdönteni. (rekorder: Ferenczi Tamás , 27 Chubby-Bunnyval) .
Este kezdődtek a zenés
feladatok, amely során dalfelismerés, Disney- mesék címdalának kitalálása és éneklés volt a porondon.
A diákok és a DÖK-ösök mindemellett egy meglepetésdallal is készültek, amit az osztályfőnököknek adtak elő. A tanárok díjazták a rövid műsort, ezért megtarthattuk a karaoke -estet, ami csupa mai slágerekből állt. 11 órakor takarodó zárta napot, amit majdnem mindenki jó gólya és szófogadó diák lévén be is tartott. J Hajnal 3-kor éjszakai torna mozgatta át a fáradhatatlan csapatot, majd ezt követte a több mint 200 gólya megkeresése a csillagos égbolt alatt. :)
A diákok és a DÖK-ösök mindemellett egy meglepetésdallal is készültek, amit az osztályfőnököknek adtak elő. A tanárok díjazták a rövid műsort, ezért megtarthattuk a karaoke -estet, ami csupa mai slágerekből állt. 11 órakor takarodó zárta napot, amit majdnem mindenki jó gólya és szófogadó diák lévén be is tartott. J Hajnal 3-kor éjszakai torna mozgatta át a fáradhatatlan csapatot, majd ezt követte a több mint 200 gólya megkeresése a csillagos égbolt alatt. :)
Reggel 7-kor volt az
ébresztő. Fél 8 - kor reggeli tornát
tartott Szilágyi Erzsébet , Böbe néni, aki felfrissítette a gólyáinkat, így
mindenkinek jobban esett a reggeli. Nagytiszteletű Nagy Béla igazgató úr pedig ezután röviden köszöntötte a diákokat.
Megkértünk néhány 9-es diákot, mondják el,
hogyan érezték magukat:
Kiss Virág 9.B :
Szerintem nagyon jó volt az idei gólyatábor, vicces feladatok voltak és a
társaság is jó volt. Elismerés a DÖK-ösöknek! Én nagyon jól éreztem magam.
Kálmán Melinda 9.B : Nagyon jó volt, én élveztem ezt a 2 napot.
Jók voltak a feladatok, sokat nevettünk, és úgy gondolom, senki sem
panaszkodhat. Az étel, amit kaptunk nagyon finom volt, a szállás is szuper. Az esti feladatok nekem kifejezetten
tetszettek. Jókat beszélgettünk a DÖK-ösökkel is, az osztályok összerázódtak,
sok barátot lehetett szerezni.
Rápolti Nóra 9.C: Köszönöm,hogy gondoltatok rám. Én nagyon
jól éreztem magam, az esti program (nem a futás) tetszett
a legjobban. A többi feladat is nagyon ötletes és szórakoztató volt. Az ellátás is jó volt, csak lehetne több
napos, illetve az osztályoknak külön-külön csapatépítő játékok.
Kele Ádám 9.C : Én összességében nagyon jól éreztem magam. Jók voltak a feladatok, jól is éreztük magunkat. Lehet, hogy egy kicsit túlzásba estünk éjszaka, de reméljük belefért. Szóval én körülbelül előtte is erre számítottam, jó hétvége volt! :)
Sarkadi Bence 9.B : Mivel sportolok, így a gólyatáborban nekem leginkább a mozgós, pörgős feladatok tetszettek a legjobban, mint pl: a sorverseny, a csipeszes játék és hasonlók. Szinte minden feladatban részt vettem, mert nagyon tetszettek.
Nagy Boglárka 9.D : Nagyon tetszettek a feladatok, én nagyon jól éreztem magam, és szerintem a többiek is. Jó lett volna, ha tovább tart, de sajnos csak 2 nap volt.
Papp Patrícia 9.B : Nagyon meglepett a gólyatábor, teljesen másra számítottam,de pozitívan csalódtam. Az biztos, hogy számomra felejthetetlen marad, és ez legfőképpen Zitu maminak és Bence papinak köszönhető! :)
Tóth Virág 9.D : Nekem nagyon tetszett, izgalmasak és viccesek voltak a feladatok. Sokat nevettünk, és élveztük. Az osztály nagy része kivette a részét. Nagyon jó volt!
Végezetül, de nem utolsó sorban, íme a videó amin láthatjátok a gólyatábort az elejétől a végéig:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése