2015.11.16-án iskolánkban egy barátságos kosárlabda
mérkőzésre került sor a 9.B és a 9.C osztály között. A jó hangulatú "derbi" több érdeklődőt és szurkolót is vonzott.
Hétfőn nyolcadik órában egy rendhagyó tesi óra keretében zajlott a
mérkőzés,amelyet Kovács Bence (12.B) vezetett, aki iskolánk kosárlabda
csapatának oszlopos tagja. Ahogy elkezdődött a meccs, mindjárt az elején a B-sek
5 fős csapata lendületesen elkapta a fonalat és ez pontokban is megmutatkozott,az ellenfél is próbálkozott több – kevesebb
sikerrel. Az első két negyed a B-sek fölényéről szólt. A harmadik negyedben azonban elfáradtak és ez a teljesítményükön is látszott, hiszen amit idáig
könnyedén bedobtak azok most rendre kimaradtak.
Szerencséjükre a C-sek
nem tudtak felzárkózni, pedig ez volt a „legjobb negyedük”. Az utolsó percekben a B-sek ismét kezükbe vették az irányítást és a mérkőzést a jó
csapatmunkájuknak köszönhetően megnyerték 22-7 –re. A C –sek is derekasan
helyt álltak, azonban ez most kevés volt a győzelemhez, hiszen a B-sek
megállíthatatlanok voltak.
Major János tanár úr osztályából az összes pontot Kele Ádám dobta. Mindkét
csapatnak lelkes szurkolótábora volt, a buzdításon nem múlt semmi. Mindkét
csapatnak gratulálunk!!
Bíró Luca
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése