Liza naplója

Első rész

Egy 14 éves lány 10 napra a nagyszülei birtokára utazott. Első nap egy új parcella ásása közben egy kicsi ládikára bukkant, melyben egy igen alaposan becsomagolt rajzra lelt. Ezen az alkotáson a birtok képe köszönt vissza rá, a másik oldalon pedig egy festmény, amelyik mellett minden nap elment. Annyi volt ráírva: „Keresd fel és vizsgáld meg” .  A leányzó megtalálta a festményt és hihetetlen dolgot talált rajta annál is hihetetlenebb módon…

 A kedvenc számomnak vége lett, amikor az utunk végéhez közeledtünk drága szüleimmel. A nagyszüleim birtokára autóztunk, minden év júliusban ott voltam kerek 10 napot. Imádtam azt birtokot, a zöld fű közepén egy csoda szépen díszített kastélynak mondható erődítmény tárult szemem el. A ház mellett 3-4 istálló, ugyanis nagypapám kastélyban lakott, de ettől még nem volt király, ő és a nagyim gazdálkodók voltak. Volt ott mindenféle állat ló, kakas, tejet adó tehén, nyuszik, és az én drága Perecem ő egy gyönyörűséges, okos Golden Retriever volt. A birtokot erdő ölelte körül és, azon áthaladva megérkezhettünk kisebb falvakba. Volt egy patak, amelyet én Hold pataknak neveztem el, oly szép ezüstszínű víz csordogált a mederben, sokszor fürödtem benne és egyszer követtem a forrást és egy tóhoz lyukadtam ki, melyben halak csobbanását lehetett hallani és látni. Érezni pedig a víz friss illatát és a virágok aromáját lehetett, hogyha nagyot szippantottunk a levegőből. És oda is értünk…nagymamám szalad oda hozzánk.

                                                                                                                      -Jaj, Drága gyermekeim, de rég láttalak benneteket! Jól utaztatok? Forgalmas volt az út? Biztosan éhesek vagytok, ugye?- bombázott minek a sok kérdéssel.                                                                                                                         –Itt vagyok én is! Nagyanyátok úgy fut mostanában, hogy csak na!- mondta viccesen és kissé lihegve a papám. Magas telt embert kell magunk elé képzelni. Lassan 65 éves lesz, akinek már barna haját őszre váltotta az idő. Mindig kalapot vagy sapkát hordott, kedves arcú és boldogságot sugárzó ember volt. Sokszor mentünk gombát szedni együtt és akkor mindig meghallgattam a legendáit a kastéllyal kapcsolatban. A kastélyban 23 szoba helyezkedett el,  gyakran adtak ki ezeket oda látogató vendégeknek. ez az én nagypapám, dédiének, az apukájának a vára volt az az, azóta a mi családunk lakik benne, aki lovagként szolgált. Nagyon sok régi levél akadt már kezeim közé melyeket nagy előszeretettel olvasok, különböző emberekről készült festmények, fényképek. Régi könyvek, ruhák egyszerűen hihetetlen, hogy ennyire hosszú ideig megmaradtak. Nagy valószínűséggel azért, mert eldugott helyen volt az otthonuk így nem találták meg a fosztogatók és egyéb ellenséges törzsek. Nagyon sokszor elnézegettem a nagyszüleimet, hogy mennyire szeretik egymást és szerettem látni őket így és olykor elgondolkoztam, hogy van-e olyan ember, aki engem így fog szeretni?! Én több 1000 órát gondolkodok egy évben, szeretem ezt a tevékenységet akkor minden jó és szép, ha a valóságban nem is így van, de akkor és ott igen. Anyáék ebédeltek és indultak haza, mert ők dolgoznak holnap én pedig felmentem a szobámban. Olyan szobát birtokoltam amilyen a mesékben szokott lenni, 3 szintes volt az épület én a harmadikon laktam. Papi felvonszolta a hatalmas lépcsőn a tele pakolt bőröndömet az én lakájom a folyosó végén volt. Amikor végigmentem a közlekedőn,  végignéztem azokon az ősrégi falakon lógó képeken és elgondolkodtam a legendákon, mi minden lehetett itt, amiről nem tudunk. Cselszövések, szerelmek, veszekedések és örökre feledésbe merült titkok. A falak egyszerű barna színben pompáztak, kissé sötét volt ott mindig, fáklyatartók lógtak a falakon ajtó ajtót követet, egyetlen ablak kapott helyet a falon, onnan le lehetett látni az udvarra. A szobámba egy kicsi csigalépcsőn lehetett eljutni, 23  meredek fokon haladtam fel, és az utolsó lépcső után egy hatalmas 2 szárnyú fa ajtó jelent meg. Amikor valaki belép oda, először a mennyei szép csillárra tapadtak a szemei, közepes méretű viszont annál ékesebben csillogó volt. Egy franciaágy kapott teret a szoba közepén, szekrény, íróasztal egy antik fotel és könyvespolc állt körötte. A legszebb talán mégis a fal volt, festményeket találtunk rajta 5 évvel ezelőtt így lekapartuk a festéket és látszódik, melyet gyakran megcsodálok. Szerencsésnek éreztem magam olyankor.                                                                                                      –Liza, Lizi! Gyere le!- szólt a nagyi nekem. Én pedig szaladtam lefele hozzá viszont amikor leértem a lépcsőn nem csak a nagyi volt ott,ha nem egy korombeli fiú ismerősnek tűnt, de nem emlékszem,hogy találkoztam volna már vele. Magas, barna hajú fiatalember és valaminek nagyon örülhetett, mert hatalmas mosoly ragadt az arcára. Néztem kérdően a nagyira, aztán a fiúra s megint a mamára.                                           –Szia, én Lénárd vagyok a szomszéd faluból jöttem. Hallottuk, hogy ma érkezel és engem küldtek a többiek, hogy üdvözöljelek. Szóval köszöntelek.                                                       Eléggé érdekes helyzet volt én pedig csak mosolyogtam és közben arra gondoltam, hogy miért várták az én érkezésemet.                                                                                           –Nagyon örvendek Lénárd. Én pedig Liza vagyok Esztergomból érkeztem. –üdvözöltem én is.                                                                                                                                                                   –Gyertek gyerekek egyetek egy kis süteményt a konyhában- invitált a nagyi minket. Majd követtük.   


                                                                                                                         Kréz Zsófi