Iskolánkban idén is megrendezésre került a
diáknap az utolsó tanítási napon, hogy végül a sok megpróbáltatás után
jókedvűen búcsúzhassunk el ettől a tanévtől.
A diákönkormányzat tagjai vicces, ügyességi
feladatokkal várta az osztályokat a különböző állomásokon. Minden feladat
pontozásra került, és ez alapján hirdetett a zsűri eredményt.
A napot Szilágyi Böbe frissítő tornájával indítottuk, amely a diákokat és a vállalkozó szellemű pedagógusokat is egyaránt jól megmozgatta. Kiemelném, hogy nem volt még olyan diáknap, amelyen mindenki bekapcsolódott volna a tornába! Ezután Szarkáné Tóth Andrea tanárnő minden fontos információt elmondott, és kezdődhetett is a feladatok sora állomásról állomásra.
A legtöbb állomás az udvaron lett
kijelölve, köszönhetően a jó időnek. Volt gumicsizmadobó verseny, totó a
tanárok dolgainak felismeréséről, almahalászás vízből, kóstolás bekötött szemmel,
kosárra dobás és banya futam is. A tavalyi évhez hasonlóan idén is
megrendezésre került a Rémségverseny (amit Kiss Bence 11. B osztályos tanuló
nyert).
Megérdemelt jutalomként mindenki
elfogyaszthatott ebédre egy finom gulyáslevest, amelyet iskolánk Laci bácsija
készített el Sebők Robi, Ujj Petronella (11. C) és Kiss Gergő (10. C) tanulók közreműködésével. Ezúton is szeretnénk nekik illetve iskolánk fenntartójának és vezetőségének megköszönni ezt!
Az ebéd elfogyasztása után a zsűri (Tóth
Mária és Kisari Katalin tanárnő valamint Varga Bence és Puskás Máté 12.AH)
megköszönte minden osztály részvételét és kihirdette az első három helyezettet.
Harmadik helyen végzett a 9.C osztály, jutalmuk egy hatalmas doboz jégkrém
volt. Második helyet ért el a 11.B osztály, a dobogó legfelső fokára a 10.C
osztály jutott, mindkét osztály jutalma egy-egy csokitorta volt.
Végezetül pedig, szeretném megköszönni a mi szuper "főnökünknek" Szarkáné Tóth Andrea tanárnőnek, hiszen az ő segítő és kitartó munkája nélkül ez nem jöhetett volna létre.
Kellemes nyári szünetet kívánok!
A fotókat Kovács Laci készítette.
Gál Ida(DÖK)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése