2016. december 29., csütörtök

BRSE - Ljubljana

December 27-én kedden lányröplabda csapatunk és edzőnk, Kapitány Zoltán tanár úr Békéscsabára indult megnézni a Békéscsabai RSE – Calcit Ljubjana röplabda meccset, ami a Közép-európai liga egyik mérkőzése volt. Az utazás célja elsősorban a csapatépítés és az összetartás volt, illetve szerettük volna megnézni hogyan is játszanak az igazi profik.
Az út Csabáig rendkívül gyorsan és jó hangulatban telt az iskola kisbuszában utazva. Érkezés után közösen nézelődtünk egy kicsit a városban, majd bementünk a Csaba Centerbe és kaptunk egy kis szabadprogramot szétnézni.
A meccs a békéscsabai sportcsarnokban került megrendezésre. Mivel hamarabb odaértünk, lehetőségünk volt megnézni a bemelegítést is, majd pontban hat órakor elkezdődött a meccs.
Ljubljana az első adandó alkalommal megszerezte a vezetést, viszont a szett közepén a hazaiak behozták lemaradásukat. A hajrában a szurkolók által buzdított BRSE egyenlített, viszont egy nyitás után a labda a hálóban kötött ki, ezután a vendégek nem engedték ki a kezükből a győzelmet.
A második szett menete hasonló volt, mint az első. Az elején megszerezték a vezetést a szlovénok, a békéscsabaiak egyenlítettek, majd ismét előnyt szerzett Ljubljana. Próbálkoztak a csabaiak, csapatkapitányuk időt is kért, hogy kicsit összeszedjék magukat, de ez sem bizonyult élégnek. A végén vendégek már hat ponttal mentek, és ismét ők húzták be a szettet

A harmadik szettben Békéscsaba kezdett jobban, azonban Ljubljana gyorsan fordított, majd tartotta is az előnyt. Ezt követően a hazaiaknak nem sikerült egyenlíteni, sőt a folytatásban a szlovénok kihasználva a békéscsabaiak pontatlanságait, fokozatosan növelték előnyüket. Végül magabiztosan elhozták ezt a szettet, ezzel együtt a győzelmet is.

 
Zöldfülű játékos létünkre, nagyon figyeltük, mit és hogyan kell csinálni. Mindkét félről ügyes nyitásokat és fogadásokat láttunk. Az erős ütéseket is ügyesen fogadták a csabai lányok, amit minden alkalommal nagy éljenzés kísért a közönség részéről. Mi is lelkesen bíztattuk a csapatot, sőt a meccs után kitartóan vártuk őket, hogy készíthessünk egy-két közös képet.

Úgy gondolom az utazás elérte célját, kicsit együtt volt a csapatunk iskolán és edzéseken kívül is. Megnézhettük, hogy milyen egy profi játszma, esetleg kaptunk egy kis motivációt, hátha majd egyszer mi is így tudunk játszani.

Szeretnénk megköszönni a Karcagi Református Egyháznak, egyben iskolánk fenntartójának és az iskola vezetésének: igazgatónőnek, hogy támogatták az utazásunkat és persze Kapitány Zoltán tanár úrnak, hogy megszervezte a programot.





Kiss Ági

2016. december 21., szerda

Tanár-diák röpi

A december 19-ei tanár-diák kézilabda meccset, másnap egy tanár-diák röpi követte, este 6-tól, ami az iskola tornatermében került megrendezésre. A terem padjait teljesen elfoglalták a szurkolók, és nagy izgalommal várták a meccs kezdetét. Az eseményt Ferenczi Tamás konferálta fel egy rövid nyitóbeszéddel és a csapatok tagjainak bemutatásával.
Diákok: Baranyai Bence, Erdős Róbert, Harsányi Márk, Kovács Martin, Kovács Péter, Lakatos István, Nagy László, Sarkadi Bence, Szentesi Ákos, Zsembeli Zsadány
Tanárok: Dr. Cs. Szabó Zsolt, Kapitány Zoltán, Major János, Nagy Attila, Nagy Tibor, Örlős Zoltán
A meccset Házi Gyula vezette.

A két csapat lepacsizott egymással, majd kezdetét vette a mérkőzés. Nagy labdameneteknek lehettünk szemtanúi mind a négy szett alkalmával. A viszonylag nyugalmas kezdés után, játék közben egyre fokozódott a hangulat és az izgalom. A szurkolótábor nem csak tapsolva és kiabálva, hanem dudával is bíztatta diáktársait. Iskolánk volt tanulói, és egyben volt csapattagok is visszajöttek az egyetemről bíztatni a fiúkat.  Mind két csapat kitett magáért, és mindent beleadva játszott, „szívvel-lélekkel”. A diákcsapat kezdő játékosai is sokat lehettek a pályán, és nagyon ügyesen helytálltak a meccs alatt. A mérkőzés eredménye végül 3:1 lett tanáraink javára.


A fiúk csapata izgalmasnak és jó hangulatúnak élte meg a meccset. Rájöttek, hogy miben kell fejlődniük, és már várják az év végi mérkőzést, amiben visszavághatnak tanáraiknak.


Szabó Kíra

2016. december 20., kedd

Tanár-diák kézi

Iskolánkban mára már hagyománnyá váltak a tanár-diák mérkőzések, így idén is megrendezésre került a kézilabda meccs december 19-én.
A tanárok csapatát iskolánk tanárai és volt tanulói tették ki, a diákokét pedig természetesen a suli diákjai.
Alapvetően eseménydús, nagy iramú, mérkőzést láthattunk, helyenként látványos megmozdulásokkal. A játék, ahogy az utóbbi években szokássá vált, 2x30 perc helyett, 3x20 percből állt. Mindhárom harmadban igen szoros volt az állás, mindig más-más vezetett.

Elég jó támadójátéknak lehettünk szemtanúi, ami 95 gólt jelentett összesen, ez bizonyítja, hogy határozottan kitettek magukért a játékosok.
Egész nagy szurkolótábor gyűlt össze, a tanári kar tagjai, szülők és diákok egyaránt kíváncsiak voltak a meccsre. Megkérdezve a nézőket, megosztottság volt azon a téren, hogy ki kinek szurkol, volt, aki jó jegy reményében a tanároknak éljenzett, de sajnos nem járt ötös a szurkolásért.
A meccs során, néhány sárga és piros lap is kiosztásra került Hamar Bence, iskolánk volt tanulója, a játékvezető által. Mint említettem, kitettek magukért a csapatok és komolyan vették a játékot, de egyben egy barátságos meccshez illő hangulatban telt el az egy óra.
Végül 50-45 lett az eredmény, tanáraink javára.

Csapattagok:
·         Diákok: Sebők Róbert (csapatkapitány), Tóth Zoltán, Pápai Adrián, Váczi Lajos, Varga Tamás, Ficzere Norbert, Simon Dániel, Ferenczi Tamás, Márkus Attila, Tóth Gergely, Nagy Márton 
·         Tanárok: Major János, Jobbágy Gergő, Tóth Barna, id. Nagy Péter, ifj. Nagy Péter, Orosz István, Kapitány Zoltán, Tóth Botond

Kiss Ági

2016. október 7., péntek

Interjú Pintér Bélával - II. rész

Pintér Béla neve bizonyára mindannyiunknak ismerősen hangzik, (legfeljebb a kilencedikeseknek nem), hiszen a tavalyi csendes napon ő volt iskolánk meghívott fellépője, és Türke Beáta tanárnő óráin is sűrűn felcsendülnek a dalai. Ez a keresztyén énekes szeptember 16-án ismét városunkba látogatott, és a Református Nagytemplomban adott ingyenes, családi koncertet. A nagy érdeklődésnek örvendő, lélekemelő előadást követően az aláírások és rajongói szelfik kiosztása után arra is maradt ideje, hogy kérdéseimre válaszoljon.

A gimnáziumi koncerten említette, hogy egyszer lebénult a lába. Hogyan történt?
-2005-ben volt egy gerincsérvem, és egyik reggel, úgy ébredtem, hogy lebénultak a lábaim. Megműtöttek, majd hat hetes kemény rehabilitáció következett, újra meg kellett tanulnom járni.
Ez egy nagy fordulópont, egy stoptábla volt, és ráébresztett, hogy sokmindent át kell rendeznem az életemben. Ilyenkor, mikor jön egy nehezebb helyzet, akkor átrendeződik a fontossági sorrend az ember életében. Addig hajtja az embert a pénz, a mindennapi gondok, a „sosem halunk megérzés”,de ilyenkor előtérbe kerülnek az olyan dolgok, mint az örök élet, a szeretet, a kapcsolatok, hogy hogyan állok Istennel. Az olyan dolgok, mint hogy áll az építkezés (mert akkor építkeztünk) eltörpülnek.

Milyen zenét hallgat?
-Magamat nem, csak ha lemez készül. Egyébként Hillsongot hallgatok és Reuben Morgan-t, tehát keresztény dicsőítő dalokat. Gyakran hallgatok világi zenét is, főleg szakmai füllel, hogy ismerjem, mik a trendek, milyen a hangszerelés, milyen hangszíneket használnak.

Hallottam már az Ez az a nap! nevű rendezvényről, melynek Ön is állandó tagja. Tudna pár szót mondani erről az eseményről?
-Több mint 10 éve csináljuk, az utóbbi években már a Budapest Sportarénában zajlott sok ezer ember előtt, fantasztikus csapattal. Az valami egészen különleges érzés, amikor sok egyházból összegyűlnek az emberek és együtt énekelnek, együtt érzik jól magukat, és ennek ékes példája az Ez az a nap!, hiszen itt különböző országokból és felekezetekből érkeznek előadók. Ez megadja a varázsát ennek a rendezvénynek és én nagyon szeretem. Sokan kérdezik, milyen érzés sok ezer ember előtt énekelni. Ugyanolyan, mint három ember előtt. Volt olyan koncertem, amin négyen voltunk, szervezői hibából kifolyólag, és előttük is ugyanannyi szívvel igyekszem fellépni, mint négyezer ember előtt.

Olvas Bibliát? Mi szerint?
-Igen, de nincs ilyen vezérfonal. Legtöbbször telefonon olvasom, vagy interneten összevetve több fordítást. Van, hogy egy igét sokadjára újraolvasva is olyan, mintha először olvasnám, mert a mostani élethelyzetemre pont ez vonatkozik, és Isten megtalált ezekkel a szavakkal. Mikor reggel kapok egy igét, az meghatározza az egész napomat, hogy mit mondok, mit gondolok, cselekszem.

Mit gondol, mi lenne a jó megoldás a jelenlegi politika helyzetben a kereszténység megmaradásáért?
-Egy bizonyos fokú radikalizmus. Jézus azt mondja, hogy én vagyok, és nincs más, akkor ez egy radikális kijelentés. A jelenlegi helyzetben (migrációs nyomás) nem sok választásunk van, le kell tenni a voksunkat Jézus mellett. Én ebben látom a megoldást, és hiszek abban, hogy a keresztényeket ez majd elkezdi felébreszteni, hiszen ezeknek az embereknek az a céljuk, hogy a keresztényeket a földdel egyenlővé tegyék, ahogy azt halljuk is. Én azon dolgozom, hogy Isten közelebb kerüljön az emberekhez, és ők hozzá tartózónak érezzék magukat. Úgy érzem, van remény.

Köszönöm az interjút!
Fazekas Enikő

2016. október 3., hétfő

Interjú Pintér Bélával - I. rész

Pintér Béla neve bizonyára mindannyiunknak ismerősen hangzik, (legfeljebb a kilencedikeseknek nem), hiszen a tavalyi csendes napon ő volt iskolánk meghívott fellépője, és Türke Beáta tanárnő óráin is sűrűn felcsendülnek a dalai. Ez a keresztyén énekes szeptember 16-án ismét városunkba látogatott, és a Református Nagytemplomban adott ingyenes, családi koncertet. A nagy érdeklődésnek örvendő, lélekemelő előadást követően az aláírások és rajongói szelfik kiosztása után arra is maradt ideje, hogy kérdéseimre válaszoljon.

Ha jól tudom, Önnek van Karcaghoz családi kötődése. Hogyan?
-Igen, az édesapám karcagi születésű. Nagypapám még születésem előtt meghalt, viszont a nagymamámhoz sokat jártunk. Kéthetente a hétvégeket rendszeresen itt, Karcagon töltöttük úgy, ahogyan a nyári szünetek nagy részét is. Élénken élnek bennem az emlékek, a városi és a berekfürdői strandról egyaránt.

A koncert közben említette, hogy négy gyermeke is van. Ők milyen idősek, hol tanulnak? Milyen valláshoz tartoznak?
-A legidősebb lányom huszonkettő éves és a nyíregyházi tanárképző főiskolán tanul. A középső lányom, Tifi a Kossuth Lajos Gimnáziumban tanul, Debrecenben. Az ikrek pedig az általános iskola negyedik osztályába járnak, tíz évesek. Hogy milyen vallásúak, az érdekes kérdés, hiszen én baptistának születtem, és ha ezt kérdezik, általában azt válaszolom, hogy ez a felekezet áll hozzám a legközelebb.

Jár gyülekezetbe?
-Ez éppen változás alatt van, a gyülekezet, amiben legutóbb szolgáltam egy Szabadkeresztény Gyülekezet Debrecenben. Viszont most egy budapesti költözés alatt vagyunk éppen.

Mint gyakorló édesapa, mit tudna tanácsolni a gimnazista korosztálynak, hogyan kerüljenek közelebb Istenhez?
-Ez egy nehéz kérdés. Ezt úgy is szokták kérdezni, ahogy a Biblia is fogalmaz, hogy hogyan őrizheti meg tisztán életútját az ifjú, tehát hogyan lehet valakiből „jó gyerek”. Erre a Biblia válasza: „Úgy, hogy megtartja igédet”. Ezt nehéz így megfogni, mert nagyon távol van tőlünk. A gyerekek nagy része nem olvas éjjel-nappal Bibliát. Sokan nem, vagy csak névlegesen járnak templomba, így nem tudják, milyen igét kellene megtartani. A nyitott szív viszont nagyon jó megoldás erre a helyzetre, mert aki nyitott módon közeledik Istenhez és nem zárkózik el, az el tudja hinni, hogy az Isten modern, és hozzám is közel tud jönni. Legtöbbször ez a szakadék Isten és egy fiatal között. Ahogyan őt bemutatják sokszor, pl.: bejön az ember a templomba és minden olyan régi és egy fiatal nem akar régi lenni, egy fiatal új akar lenni, modern és laza, és ha el merem hinni, hogy az Isten ilyen, naprakész és képben van, akkor partnerként tudok rá tekinteni. Nem kell az Ő megtalálásához templom vagy gyülekezet, csak nyitott szívre van szükség, hiszen ez a dolog személyesen dől el.

Mondana párszót hitéletéről, hogyan tért meg? Volt fordulat az életében?

-Abszolút. Ha nincs fordulat, nincs megtérés. Ez olyan, mint a szerelem,ha nem lángol föl, akkor az nem is szerelem. Amikor Istenhez jövünk, akkor szintén ez a 180 fokos fordulat következik be, és teljesen más kép alakul ki magamról és az Istenről is, egy ilyen „fölkapcsolták a villanyt” érzés. Akkor döbbentem rá, hogy hiszen én már gyerekkoromban is ott voltam, és ezzel is alátámasztom, amit az előbb mondtam, hogy amíg mások beszéltek Róla és csak távolról hallgattam, akkor úgy gondoltam, hogy jó, van egy Isten. Amikor viszont a bőrömön érzem, hogy milyen, mikor letaglóz és megérint, akkor történik a megtérés, és azt érzi az ember, hogy mindig is erre vágyott, mindig ide tartozott. Ez így is van, hiszen Ő teremtett meg minket, de aztán a bűn miatt eltávolodtunk Tőle, de mikor megtérünk, akkor bekattan, hogy mindig ide tartoztunk és választ kapunk arra a kérdésre, amiről a dal is szól, hogy ki vagyok én igazán.


Folyt. köv.
Fazekas Enikő

2016. szeptember 21., szerda

Meghívó

2016. szeptember 22-én, csütörtökön 15 órakor tartjuk a „Refis Tudósok Klubja” következő előadását iskolánk könyvtárában.
Éliás János 11. C osztályos tanuló tart előadást iskolánk történetéről, a könyvtár régi könyveiről, azok történetéről, jellemzőiről, egyéb érdekességekről „Rejtőzködő kincseink” címmel

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Thuküdidész - Peloponnészoszi háború, 1528

2016. szeptember 17., szombat

                     
                             Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny 9-12. osztályosoknak

                       ,,Az összedolgozás képessége az egyik legnagyobb érték az életben."


Prof. Dr. Freund Tamás,  a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke fővédnöksége mellett az Összedolgozási Képesség Fejlesztéséért Alapítvány (röviden: ÖSSZKÉP Alapítvány), a Baár-Madas Ref. Gimnázium és Általános Iskola és a BOLYAI CSAPAT Kft. a 2016/2017. tanévben megrendezi a Bolyai Anyanyelvi Csapatversenyt 9-12. osztályos tanulóknak.

Nevezési határidő: 2016. október 1. (szombat), 18:00
Érdeklődni a magyar szakos tanároknál!

A részletes versenykiírás a www.bolyaiverseny.hu oldalon érhető el.

2016. június 15., szerda

Köszönetnyilvánítás

Kedves Olvasók!


Köszönjük szépen, hogy velünk tartottatok a 2015/16-os tanévben, valamint azt, hogy olvastátok a cikkeinket, támogattatok minket. Szeptemberben újabb bejegyzésekkel várunk benneteket, kérjük, tartsatok velünk jövőre is!
Amennyiben szeretnél az újság szerkesztőségéhez tartozni, írj Kentési Renáta tanárnőnek vagy Éliás Janinak, várjuk az elszánt tollforgatókat, akik kipróbálnák magukat ezen a területen!

Kellemes nyári szünidőt, valamint jó pihenést kíván mindenkinek a

REFlektor szerkesztősége

2016. június 14., kedd

Évzáró tanár-diák mérkőzések

Hosszú és kemény év van a hátunk mögött. Iskolánk diákjai nem csak tanulmányi, de sportteljesítmények terén is szépen szerepeltek az elmúlt tanévben. Úgy gondolták, hogy az év zárásaként együtt töltve egy kellemes délutánt, összemérik erejüket tanáraikkal. Izgatottan vártuk, hogy vajon a diáksereg vagy a tanári kar bizonyul jobbnak egy-egy mérkőzésen.

2016. június 11., szombat

Diáknap 2016

Iskolánkban idén is megrendezésre került a diáknap az utolsó tanítási napon, hogy végül a sok megpróbáltatás után jókedvűen búcsúzhassunk el ettől a tanévtől.

A diákönkormányzat tagjai vicces, ügyességi feladatokkal várta az osztályokat a különböző állomásokon. Minden feladat pontozásra került, és ez alapján hirdetett a zsűri eredményt.

2016. június 9., csütörtök

A refisek ismét Svájcban!

Május 28-án indult a református gimnázium kis csapata a karcagi peronról a svájci Zürich városába. Hosszú, töredelmes út elé nézett a húsz diák valamint a két kísérő tanár. Mikor szombat hajnalban felkelt a nap, ámulva néztük a havas hegycsúcsokat, a legelésző teheneket a vonat ablakából. Már ekkor éreztük, hogy megérte hosszú utazás.

A vasárnapot mindenki saját fogadócsaládjával töltötte. Többen voltak állatkertben, várost nézni, hajókázni, vagy csak otthon maradtak beszélgetni, ismerkedni a családdal.

2016. június 6., hétfő

"Földüljünk vissza"

 Ha az óceán meghal, akkor mi is



Manapság egyre többet lehet hallani a környezetvédelemről, ami egyben rossz és jó hír.
Pinterest
Rossz, hiszen mi vagyunk a felelősek azért, hogy az állatok és a környezet veszélyben van. Jó, mert egyre több embert érdekel az, hogy az általunk okozott kárt, hogyan lehetne korrigálni. Vannak különféle környezetvédelmi és állatvédelmi szervezetek, melyeknek az a céljuk, hogy megmentsék a Föld flóráját, faunáját. Nagyon sok probléma van a mai világban viszont a környezetszennyezés egy olyan téma, ami hihetetlen fontos mégsem teszünk meg minden tőlünk telhetőt a veszedelem megoldása érdekében. A tudósok és kutatók már megcsengették a vészharangot és lehet, hogy mire minden ember észbe kap már késő lesz. A környezetet nagyon-nagyon sokféleképpen pusztítjuk mi emberek. Talán ez az a tény, amiről több száz oldalt lehetne írni. Mindig is foglalkoztatott ez a téma viszont most, hogy testvérem született még jobban elkezdett érdekelni. Hogy miért egy kistestvér miatt? A pelenkázás az oka. Egy adat szerint egyetlen gyereket 4500 alkalommal tesznek tisztába, amíg szobatiszta nem lesz. Egy darab pelenka 550 év alatt bomlik le viszont már vannak gyorsabban  lebomló termékek is (Kikko eco).

2016. június 3., péntek

Szállj és tanulj a játékokkal! I.



Lassan itt a nyár és mint mindig, kell valami elfoglaltság a diákok és felnőttek számára egyaránt. Most persze azokra az emberekre gondolok, akik a munka mellett is szeretnék szabadidejüket szórakozással tölteni. Számukra had ajánljak egy nagyon élvezetes játékot melyet egyaránt játszhatnak gyerekek és felnőttek is  PC (számítógépen)  vagy akár PS4 (Playstation 4) platformon is. Rengeteg játékossal találkozhatunk hiszen az előbb említett gépekkel rendelkező felhasználók függetlenül attól, hogy melyiket használják, tudnak egymással játszani az internet segítségével.
Kipróbálhatjuk a leghíresebb II. Világháborús repülőgépeket és földijárműveket is. A gépek műszaki hibái és sérülései igen élethűen vannak modellezve. Emellett a károkat okozó lövedékek fizikája meglehetősen életszerű a bonyolult rendszerbeli számításoknak köszönhetően. Ennek ellenére a játéknak nincs nagy rendszerigénye, többnyire a régebbi számítógépeken is szépen fut. 

Pár szót hadd említsek, hogy hogyan is néz ki a program.


Vannak különböző játékmódok amelyek más-más mértékben adják vissza a valóságérzetet. Mindezeken túl a játékos különböző nézetekből élvezheti a vezetést, sokféle jármű áll rendelkezésére, melyek rendeltetésükben és tulajdonságaikban térnek el egymástól. Így téve a játékot igen változatossá és nehezen megunhatóvá. A valóságban igen nehezen lehet vezetni egy repülőt de eme program készítői igen könnyen kezelhetővé tették a gépeket. Ennek köszönhetően bárki megtanulhatja könnyen és gyorsan a vezérlésüket.Remélem sikerült felkeltenem az érdeklődését akár a történelemrajongóknak vagy esetleg azoknak is akik nem sűrűn játszanak a gépen de ezt úgy érzik mindenképp ki akarják próbálni!

Jó szórakozást kívánok mindenkinek akár egyedül játszik, akár barátokkal!


A cikk létrejöttében Kovács Peti segédkezett.
Kovács László





2016. június 1., szerda

REFlektorfényben a REFlektor szerkesztősége, 2015/16. tanév

Sziasztok! Iskolánkban hosszú évek óta működik diákújság, amelyben az aktualitások mellett tanulóink oszthatják meg gondolataikat, véleményüket különböző témákról. Az idei tanévtől megújult -online- formában jelentkezünk. Egy 15 fős lelkes diákcsapat vesz részt a folyamatosan frissülő tartalom és a még jelenleg is alakulóban lévő arculat szerkesztésében, tervezésében. Célunk a diákok alkotásainak bemutatása (legyen ez írás, rajz, fotó, vagy akár videó), információszolgáltatás, (lsd. iskolai rendezvények, kulturális és szabadidős programok, versenyek, pályázatfelhívások) illetve véleménynyilvánítás. Keress minket, tarts velünk! Vegyél részt te is munkánkban! Ötleteitek, munkáitokat megoszthatjátok velünk az alábbi e-mail címen: reflektor2014@gmail.com.


Kentési Renáta - a Reflektor csapatának munkáját segítő- koordináló tanár

Kentési Renáta vagyok. Új arcként tűntem fel a 2014/2015-ös tanév elején a nevelőtestület soraiban. Magyar nyelv és irodalom szakos tanárként főként a 9. és 10. évfolyam diákjai ismerhetnek. Nem is mondhatnék mást bemutatkozásként, mint hogy imádok olvasni. Fogalmazhattam volna úgy is, hogy munkahelyi ártalom, de igazából ez a szenvedély jóval korábban kezdődött, valahol a régmúltban, mikor Rejtő Jenő írásai kerültek a kezembe. Napjaimat igazán két dolog tölti ki: a hivatásom és a családom. Szabad perceimet, ami elég kevés, szeretem tevékenyen eltölteni, többek között szívesen veszek részt a Reflektor online diákújság szerkesztési munkálataiban.



Balog Dóra

Balog Dóra a nevem.  2014 szeptembere óta a gimi a második otthonom, természettudományos osztályban tanulok biológia-kémia szakirányon. Már kilencedikesként csatlakoztam az újságírós csapatba, hiszen mindig is érdekelt az újságírás, és szeretem az irodalmat. Emellett rajongok a természetért és a fotózásért. A sok tanulás mellett, amikor tehetem, rengeteget olvasok, fotózok és sportolok. Rövid bemutatkozásomat egyik kedvenc idézetemmel zárnám: „Pocsék dolgok néha tényleg történnek az emberrel. Egyszerűen csak túl kell lépned rajtuk. És ezt úgy tudod elérni, ha olyasmit csinálsz, ami boldoggá tesz.”  J. A. Redmerski




Bíró Luca

Bíró Luca vagyok 2000.03.28.-án születtem. Általános Iskolai tanulmányaimat a Kováts Mihály Tagiskolában végeztem. Jelenleg a Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola 9.c osztályos tanulója vagyok biológia-kémia szakon. Szeretem az állatokat és a virágokat. Minden fajta stílusú zenét szeretek. Szabadidőmben görkorcsolyázok, biciklizek és fényképezek.






Dániel Emese

Sziasztok, Dániel Emese vagyok, végzős, bi-kémes diák. Nagy álmom, hogy írónő legyek, de tanulmányaimat pszichológia, vagy szociológia szakon szeretném folytatni, mert ezek is jó ideje érdekelnek. Érdeklődési körömbe tartozik az írás, leggyakrabban verseket írok, de szeretek rajzolni és festeni is. Esténként olvasni szeretek, mert kikapcsol, kedvenc irodalmi hősöm Sherlock Holmes. Imádom a színházat, a filmzenéket, valamint a fantasy témájú filmeket. Kedvenceim közé tartozik a Harry Potter, a Gyűrűk ura, a Star Wars, és még sok más is.



Éliás János

Éliás János vagyok, a KNRG 10. C osztályos diákja, valamint a REFlektor ideiglenes főfirkásza. Az újság szerkesztése mellett verset írok, numizmatikával (régi pénzek tudománya) foglalkozom, több történészeti kutatást végzek. Szabadidőmben olvasok, nagy kedvencem Tolkien és G. R. R. Martin. Ha időm engedi, a városi táncházak megrendezése esetén néptáncolok. Azt hiszem, az elegáns öltözködés már hozzám nőtt, kedvenc ruhadarabom az öltöny, ezek nagy megbecsülésnek örvendenek nálam. Zenei ízlésemnek leginkább a klasszikus zene, a hard rock és a metal felelnek meg. Életfilozófiámmal fejezném be a kis bemutatkozásomat: „Csak egy rosszabb dolog van annál, amikor az embernek rengeteg dolga van: ha nincsen semmi dolga.”




Fazekas Enikő

A nevem Fazekas Enikő, iskolánk 11. C osztályába járok, matek-fizikára. Délutánjaimat a matek és fizika fakultációk mellett a néptánc, a zeneiskola és a röpi edzések töltik ki. 4 évesen kezdtem néptáncolni a Déryné Művelődési Központ kezdő néptánccsoportjában. Azóta is rendületlenül, nagy örömmel táncolok a Pántlika tánccsoportban. Zenesuliba második osztályosan iratkoztam be, ütő tanszakra, ahová még mindig heti rendszerességgel járok. Koncerteken, versenyeken szívesen veszek részt. A sok tanulás és hajtás miatt azonban mára már inkább csak hobbivá alakult az ütőzés, de nagyon szeretem, mert teljesen ki tud kapcsolni. Gitározni is tanultam pár éve, viszont gitártudásom csak a legfontosabb akkordokig terjed ki. A szenvedélyem tehát a zene, ezért vagyok tagja a gimi énekkarának már három éve. Csak idén kezdtem cikkeket írni az oldalra, úgyhogy még kissé zöldfülű vagyok ezen a téren, de nagyon örülök, hogy egy ilyen szuper csapat tagja lehetek, mint a refis újságírósok. :D



Kiss Ágnes

Sziasztok! Kiss Ági vagyok, 9. C osztályos és fogalmam sincsen, mit kellene írnom. Annyit kell tudni rólam, hogy a reggeleket kivéve állandóan tele vagyok energiával, imádok beszélni, a téma ugyan mindegy. Alapvetően társasági ember vagyok, mindig kell, hogy legyen valaki körülöttem, mert nagyon nem szeretek unatkozni. Szabadidőmben néptáncolok, röplabdázok, olvasok, a barátaimmal vagyok, és a macskáimmal foglalkozok, akiket imádok. A személyiségemről annyit, hogy kegyetlenül szókimondó és őszinte vagyok, de ha valaki kedves és jó fej velem, természetesen én is az vagyok vele. Szeretek új dolgokat kipróbálni, főleg ha nem hétköznapi a téma. Az újságírásról annyit, hogy nyitott vagyok minden témában, de úgy érzem, a sportok lesznek az én asztalomon legfőképp.






Kovács László

Az én nevem Kovács László. 18 éves vagyok, Karcagon élek és tanulok. Nagyon érdekelnek az elektromossággal kapcsolatos dolgok, de más tudományos terület is érdekel. Otthon megtervezek pár eszközt, amit meg is építek. A robot technológia különösen érdekel. Emellett szabadidőmben BMX-ezek a barátaimmal városszerte, de néha Kisújszállásra is átmegyünk vagy éppen más városba gyakorolni, alkalmanként versenyezni is. Szeretek az informatikával is foglalkozni, de nem egész nap a gép előtt ülni. Mivel szeretek fényképezni és videót szerkeszteni is, jelentkeztem eme újság szerkesztőségébe. 



Körmöndi Dóra

Sziasztok, Körmöndi Dóra vagyok, 17 éves, matek-fizika szakon tanulok a 11. C-ben. Szeretek olvasni, csapatban sportolni, kirándulni, olyan emberekkel időt tölteni, akik a legjobb oldalamat hozzák ki belőlem és fontosak nekem. Idegen nyelvek közül főleg az angol áll hozzám közel, filmeket, sorozatokat is így szoktam nézni, melyek közül vagy a mindennapi történetek, vagy a természetfeletti témák kötnek le. Társaságot kedvelőnek tartom magam és könnyen szót értek szerencsére szinte mindenkivel. Jövőbeli elképzeléseimet illetően előre láthatólag pszichológiával szeretnék foglalkozni és minél többet tervezek utazgatni. 



Kréz Zsófia

Kréz Zsófia vagyok, 10. C osztályos tanuló, emelt óraszámban tanulom a biológiát és kémiát. Sok dolog érdekel, köztük az egyik legkedvesebb számomra az írás. Mindenfélét szeretek írni: naplót, igazi levelet, novellákat és rövidebb történeteket. Kilencedik óta tagja vagyok az újságíró közösségnek emiatt már cikket is szeretek írni. Az íráson kívül nagyon szeretem a filmeket, legfőképpen az akciófilmeket és a sci-fit preferálom. A sportok közül kettő van, amit igazán kedvelek: a futás és a görkorcsolya. Eme hobbikon kívül vannak olyanok, amiket sokan furának tartanak. Bonbont készítek, ha van időm. Valahogy a titkosírás világa a hatalmába kerített egyszer és azóta is csodálom a kitalálóit és próbálok minél többféle kriptográfiát megtanulni. Ugyan ez történt a titkos társaságokkal, azon belül is a szabadkőművesekkel, nagyon érdekelnek az őket övező legendák és történetek. Miattuk igazán szeretem a történelmet. Odavagyok a természetért, ebből fakadóan élvezem a túrázást.
„Nem fordíthatsz hátat valaminek csak azért, mert fura” (Alyson Noel)



Kustár Gergely

Üdv mindenki! Kustár Gergely vagyok a 11. C-ből. Februárban leszek 16, ami érdekesebb rólam az az, hogy otaku vagyok, ami annyit tesz, hogy a japán dolgokért megveszek. Animéket, mangákat, valós szereplős sorozatokat. (kedvenceim: Vikings, Soul Eater, Texhnolyze, Berserk, és még sok más) bármilyen mennyiségben olvasok/nézek. Emellett nagy számítógépes játék-fan vagyok. A mai játékoktól a régiekig mindent játszok. Például gameboy, nes, snes, gamecube, ps1-2 pc játékok, imádom a kihívást nyújtókat, a mély sztorikkal, háttértartalommal megáldott játékok, könyvek, filmek, animék, mangák… a legjobbak. Zeneileg mindenevő vagyok, de a legjobbak a szememben a rock, metál és ezeknek alfajai, de a klasszikus zene is remek, a nagyzenekari játék/filmzenéket is imádom. Tanulmányilag inkább a reáltantárgyak felé húz a szívem mat-fizes vagyok, fizikát tervezek továbbtanulni rengeteg érdekességet, újdonságot, cikket olvasok ebben a témakörben. Nos, a suliújságba egy tök random gondolat volt, hogy csatlakozok. Az újságíráshoz nem értek egyáltalán, de előbb-utóbb csak rám ragad valami. Videót vágni szeretek, a cikkek írása is elmegy, bár lustaságból kiválóan teljesítek, így néha rugdosni kell, hogy mikor van már kész. Mindenkinek köszönöm, hogy elolvasta a kis bemutatkozásomat!


Ujj Petronella

Ujj Petronella vagyok, 18 éves. Karcagon élek az anyukámmal. 11.C osztályos tanuló vagyok a Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolában, biológia- kémia szakra járok. Jövőmet gyógytornászként képzelem el. Szeretek olvasni, fotózni, ezen kívül szabadidőmben sokat sportolok (szertornázok), zenét hallgatok vagy sorozatot nézek.






Valikovics Anna

Valikovics Anna vagyok, 17 éves, a gimnázium 11. C osztályának tanulója emelt biológia - kémia szakirányon. 2015 végén csatlakoztam a diákújság csapatához, mivel korábban is érdekelt már az írás és úgy gondoltam, a novellákon és a néhány soros szösszeneteken túl kipróbálom magam egy újfajta közegben is. Régebben néptáncoltam, zeneiskolába is jártam. Manapság szabadidőmben a tollforgatáson kívül szeretek még olvasni, zenét hallgatni, a konyhában tevékenykedni, sportolni és a természetben lenni. Érdekelnek a különböző tudományos érdekességek, a rock zene és annak néhány válfaja, az orosz nyelv és kultúra, valamint a pszichológia, vagyis az emberi elme és viselkedés mozgatórugóinak tanulmányozása. Cikkeimet is elsősorban ezen témákkal kapcsolatosan fogom írni, remélem, elnyerik majd a tetszéseteket.





Varga Nóra

Varga Nóra vagyok, a gimnázium 10. C osztályos tanulója. emelt mat-fizes osztályba járok, így biztos felmerül a kérdés, hogy miért vagyok a diákújság szerkesztőségének tagja. Erre válaszom csupán annyi, hogy szeretek egy közösségbe tartozni, és jó kikapcsolódásnak tartom az írást. Imádom a természetet és az állatokat, aminek kapcsán nagy szenvedélyem a fotózás. Rendkívül sokat jelentenek számomra a kutyáim, akik mindig jókedvre derítenek, és rengeteg szeretetet kapok tőlük. Nagyon fontos számomra családom, akik mindig támogatnak. Elég sok hobbim volt eddig. 7évig táncoltam,3 évig pedig kézilabdáztam. Három éve pedig tájfutok, amit nagyon élvezek, hiszen a két kedvenc dolgomat találom meg benne egyszerre a futást, és a természetet. Mindezek mellett idén a gimnázium kosárcsapatának is tagja lettem, ami egy fantasztikus élmény számomra, hisz mint szakmailag, mint emberileg egy csodálatos csapatról beszélünk. Imádom a jókedvet, a boldogságot és jó érzés mikor ezt másoknak is át tudom adni.



Egyik kedvenc idézetemmel zárnám bemutatkozásomat: “Nem kell ahhoz semmi különleges ok, hogy jól érezd magad – egyszerűen elhatározod, hogy azonnal boldog leszel, egyszerűen csak azért, mert élsz, egyszerűen azért, mert így akarod.” - Anthony Robbins


Vetró Viktor

A nevem Viktor. 2000. február 17-én születtem Karcagon. Kunmadarason élek, a KNRG 9. B osztályos tanulója vagyok, emelt angol szakon. Kedvenc tantárgyaim közé tartozik az irodalom, történelem és a rajz. Szeretek verseket, prózákat olvasgatni, ehhez kapcsolódóan több versenyen is szép teljesítményt nyújtottam. Örülök annak, hogy bekerülhettem a szerkesztőségbe és ezáltal foglalkozhatok az írással és a fotózással. Igyekszem a feladataimat a lehető legjobban elvégezni.





Zbiskó Zsófi

Zbiskó Zsófinak hívnak.16 éves vagyok és jelenleg a Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola 10. C osztályos tanulója vagyok. Szakirányom a matematika és a fizika. Konkrét elképzelésem még nincs a jövővel kapcsolatban, de annyit tudok, hogy matematikával vagy fizikával szeretnék foglalkozni. Szabadidőmben leginkább sportolok, zenét hallgatok vagy zongorázok/gitározok.





Összeállította:
É. J.

2016. május 30., hétfő

Így írtok ti!

Dániel Emese:

Visszaszámláló


Éjszín ruha mélysötét

Uszályát számra öt, ép

Rózsaszirom tartja helyén

Hervadtan, a gyásznak hegyén.

S könnyel kicsalt dallamot,

Négyet is meghallatott,

Majd a vérző szív vörös ajkán

Három örök sebet hagyván

A kín csók szép formáját hívta,

S nyomát hagyta, dühvel szítva

Újra a már kioltott fényeket

A két szem mélyén, s az éveket,

Mik a csöndes széllel végleg elbúcsúztak,

S egyetlen, végső csókkal tovaúsztak…

2015. május