 |
| Fotó: Kovács László 11. C |
2016 februárjában ismét nálunk
jártak a svájciak. Tóth Mária tanárnő már hónapokkal korábban elkezdte a
programokat szervezni, hogy minden a legnagyobb rendben történjen a négy nap
alatt.
Már az állomásról hazafelé menet észrevettem,
hogy igazán kedves, közlékeny lány lesz a vendégem. Ez otthon is
bebizonyosodott a családom körében. A kiadós, magyar vasárnapi ebéd
elfogyasztása után ki fürdőbe, ki bowlingozni vitte a vendégét. Első esténk
leginkább ismerkedéssel telt. A legszembetűnőbb az volt, hogy nem vonultak el
egymással beszélgetni, hanem bennünket is bevontak a társalgásba, és akár
egymás közt is angolul kommunikáltak jelenlétünkben. Így rendkívül érdekes,
tartalmas beszélgetések kerekedtek mindenféle témában, úgy, mint:
továbbtanulás, utazás, nyelvek. A csocsózásban is vegyes, magyar-svájci
csapatok mérték össze erejüket.
Hétfőn az első két órában olyan
témákat vitattunk meg, mint például a magyarok és a svájciak vásárlási
szokásai, étkezési szokásai, szabadidős tevékenységek vagy az újrahasznosítás.
Sok-sok különbség mutatkozott meg a két ország között. Az egyik legérdekesebb
ezek közül, hogy ők nem igazán mennek dolgozni a nyári szünetben. Ez azzal
magyarázható, hogy nekik csupán öt hetes a nyári vakációjuk, így nincs idejük
munkát vállalni. A szüneteik száma viszont jóval több, mint a miénk. Ezt
követően különböző tanórákba nyerhettek betekintést. Menzás ételt fogyasztottak
ebédre, ami előítéleteikkel ellentétben nagyon ízlett nekik. Délután a Svájcba
készülő gyerekek és szüleik számára tartottak előadást. Bemutatták országukat,
és még egy kis kóstolót is hoztak nekünk sajtból és csokoládéból.
A keddi napon Egerbe látogattunk.
A vár megtekintése után szabad program következett. Mi egy magyar csokiboltba
vittük svájci barátainkat, nagy örömet okozván ezzel nekik, hiszen minden nap
esznek csokit, ezzel ők a világon az első számú csokifogyasztók. Eger nagyon
tetszett nekik, azt mondták, hogy „aranyos város”. Utunk következő állomása a
Poroszlói Ökocentrum volt. Ennek az én barátnőm nagyon örült, mivel szereti a
biológiát. Érdeklődve figyelte az állatokat, de legjobban a vidraetetés nyerte
el a tetszését.
Szerdán következett a többjük
által rettegett disznótor. Svájcban nagyon sok fiatal vegetáriánus, ha viszont
esznek húst, akkor sem teszik ezt minden nap, csupán párszor a héten. Ebben az
osztályban szerencsére csak egy vegetáriánus lány volt. Leginkább attól féltek,
hogy látniuk kell a malacot meghalni, és attól is, hogy lesz, aki elájul a vér
láttán. Szerencsére már megsült a hagymásvér mire odaértek, és volt, aki meg is
kóstolta. Elmondásuk szerint egyáltalán nem volt olyan rossz, mint amilyenre
számítottak. Sok fényképet készítettek a legvéresebb mozzanatokról is, sőt még
a hurkatöltésbe is besegítettek. A délutáni fürdőzést követően Székely Szandi
kedves családja látott minket vendégül, ahol megkóstolhatták svájci barátaink a
birkapörköltet, ami sokuknak elnyerte a tetszését, ezt követően magyar
táncokból tartottunk nekik egy kis előadást. Közös táncra is sor került Major
tanár úr jóvoltából. A búcsúest további része is jól alakult, egyesek még egy
pár magyar tánclépést is hajlandók voltak tőlem elsajátítani.
Csütörtök reggel fáradtan és
elszontyolodva álltunk a karcagi peronon. 18 svájci, 18 magyar diák, a tanárok,
valamint a szülők, akik mindent megtettek azért, hogy a „svájci gyerekük” jól
érezze magát Karcagon.
Szerintem egy nagyon jó kis csapatot sikerült
megismernünk a négy nap alatt. A visszajelzések alapján ízlettek nekik az
ételeink, jól érezték magukat a családokban, és új barátokat szereztek.
Izgatottan várjuk, hogy a közelgő május 28-án mi is meglátogathassuk őket.
Fazekas Enikő
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése