Második rész
Tegnap délután
elfogyasztottuk Lénárddal a sütit és közben megismerkedtünk, aminek nagyon
örülök. Szerintem egy nagyon kedves, boldogságot sugárzó és számomra különleges
ember. Leírhatatlanul jó volt vele beszélgetni. Hamar elment, mert kissé fáradt
voltam szerintem látta rajtam és nem szeretett volna zavarni. Én pedig
felballagtam a mesebeli szobácskámban és gyorsan álomba zuhantam. Kivételesen
fáradt lehettem, mert általában végig gondolom az az nap történteket és egy kicsit
a jövőn is elmélkedek viszont tegnap semmi ilyen nem történt. Reggel hét órakor
a kakasunk „édesen” szóló hangjára ébredhettem. Rendbe szedtem magamat és
száguldottam a konyhába, ahol várt a nagyi és papi.
–Jó
reggelt, Lizikém! Hogy aludtál?- érdeklődött mama
-Szia. Köszönöm jól aludtam. Tudod, hogy abban a szobában még sosem
aludtam rosszul. Na és ma mit csinálunk papa?
- Jaj, ma nagy
feladat vár ránk. Egy hete vettem egy új parcellát itt a háztól 500m-re és oda
szeretnék vetni valamit csak előtte fel kéne ásnunk, és arra gondoltam, hogy ez
lenne a mai feladatunk. –felelt a kérdésemre.
- Ez egy nagyszerű
terv mára. – tényleg úgy gondoltam, ahogy mondtam mivel szeretek kint lenni.
Megreggeliztünk és elindultunk az új terület felé közben megvitattuk az időt.
Amikor megláttam az új tartományt elszörnyedtem, mert elég elhagyatott volt,
gizes-gazos.
- Na itt a mai
teendőnk!
- Igen látom, ezzel
tényleg sok dolgunk lesz, kezdjük is el a gazolást!- bíztattam nagyapámat a
munkára. Majd egy félóra alatt minden zöldellő dolgot kiiktattunk a földről.
Ezek után neki láttuk az ásásnak, jó magam is. Valójában gyűlöltem ásni, de
segítettem, mert szerettem segíteni. Csak ástunk és ástuk a földet és
ástunk….majd valamiben megakadt a az ásóm újból megpróbáltam kifordítani a
földet, de nem mozdult. Elhajítottam a szerszámot és a két kezemmel kezdtem el
túrni a talajt majd egy fél perc kaparás után a markomban tartottam egy fém
dobozt. Akkora volt, mint egy közepes könyv, díszítéssel is rendelkezett, de
nem láttam ki, hogy mi virított rajta mivel a feketeföld láthatatlanná tette.
- Papa ezt nézd mit
találtam, nézd nézd!! Egy doboz- leírhatatlan dolgot éreztem mindig is imádtam
az ereklyéket, az életben nem gondoltam volna, hogy egy ilyen helyen lelek régi
tárgyra.
- Óóó Liza ez igen
régi lehet, ki lehet nyitni?- láttam az ő szemében is a csillogást.
- Nem, látod sehol
sincs kulcslyuk! –nem volt rajta semmiféle nyílás vagy olyan hely ahova
nyitóeszközt lehetne bedugni.
- Menj vissza a
házhoz vizsgáld meg nyugodtan, én felásom ezt a kicsit- szólt hozzám kedvesen.
- De biztos?
Szívesen maradok segíteni te neked!- őszintén csak illedelemből adtam ezt a
választ, alig vártam, hogy megnézhessem jobban a dobozt.
- Menj csak
nyugodtan- mosolyogva mondotta nagyapa. Én pedig, mint akit puskából lőttek
rohantam a házba. Gyorsan ledobtam a cipőmet és szaladtam a fürdőszobába a
csapot megnyitottam és alátettem a ládikát. Szépen kezdett látszódni a minta, a
szelence ezüstből készülhetett és különféle virágminta ékesítette. Megtöröltem
és felvittem a szobámba, próbáltam kinyitni,de nem sikerült trükkös bácsi volt
a kitalálója. Biztosan valamit nagyon félthettek,ha ennyire alaposan elzárták.
- Kopp-kopp! Liza
mit találtatok? – mama érdeklődött
- Gyere be! – a
nagyi egy alacsony termetű, valaha meseszép asszony volt. Mára már az idő rajta
is fogott viszont nála gondoskodóbb teremtést aligha ismertem.
- Egyszerűen nem
lehet kinyitni! – már majd felrobbantam iszonyatosan kíváncsi voltam, hogy mit
kell ennyire elrejteni az utódok elől.
- Uram Isten! Ez az
a ládika, melyet mindig emlegetett a papa nagymamája – majd nem sírva fakadt a
ládát látván. Nekem hatalmasra kerekedett a szemem, mert fogalmam sem volt,
hogy miről beszél a nagyanya.
- Hogy mondod?
Majd kiment a
szobából és 2 perc sem telet bele és vissza tért, egy ugyan olyan dobozzal a
kezében, mint amilyen én ástam ki. Csak az bronzszínben villogott.
- -A mama mindig az
„ezüst ládikáról” mesélt, azt mondta, hogy aki azt megtalálja az igazi utóda
ennek a családnak. Neki pedig a nagybácsija mesélt róla, én mindig is azt
hittem, hogy ez csak egy legenda. Viszont tévedtem, a bronzdobozt tudom, hogy
kell kinyitni. Lehetséges,hogy eme tároló is így nyílik. Megpróbálhatom?
Oda
nyújtottam neki és figyelemmel kísértem ahogy a nagyi feltárja előttem a
titkot. 1000 verhetett a szívem nagyon izgultam, hisz az ükdédi meséje alapján
igazi utód lehetek. Mondjuk véletlen egybe esés az egész, hogy az én ásóm akadt
meg vagy lehet, hogy nem véletlen? Az alsó szegélyt balra tolta, a jobb oldali
alsó ezüst darabot ki lehetett venni és ott rejlett a kulcs majd az egész doboz
alját hátra nyomta. Az eleje kisebb darabokból állt és onnan kihúzta a középsőt
és ott volt a jól eldugott lyuk. Oda adta, hogy én nyissam ki, szépen lassan
beletettem a kulcsot a nyílásba és óvatos mozdulattal el fordítottam kattant
egyet és felnyílt a teteje. Egy alaposan becsomagolt rajz volt benne, amelyen
egy festmény volt a hátoldalán pedig a birtok rajzolódott ki. Egy kicsit
gondolkoztam, mert azt a festményt már láttam.
- -Mama ez az én
szobám környékén van, tudod, ahogy befordulok- csillant fel a szemem.
- -Tényleg, nagyon
jó memóriád van! Gyorsan nézzük meg, hogy ott van-e még…
Folyt. köv.
Kréz Zsófi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése