"Édesanyám ajánlotta ezt a könyvet, engem szinte sokkolt, sokakhoz hasonlóan nem tudtam letenni."

Péterfy-Novák Éva: Egyasszony

       Sokan elítélik a tartósan beteg embereket, gyermekeket.  Félve közelítenek hozzájuk, másnak gondolják őket. Tartózkodóak velük szemben, s ha az utcán meglátnak egy ilyen személyt, akkor inkább elhúzódnak tőlük. Lehet, nem is nem gondolnak bele, milyen lehet Nekik, mit érezhetnek a szüleik, hozzátartozóik. Rengeteg szeretet és biztatás kell ahhoz, hogy erősek maradjanak a szülők. Furcsa érzést kelt bennük, ha megbámulják őket az utcán, véleményt alkotnak róluk egy-egy szúrós megjegyzéssel. Sok szülő nem is beszél érzéseiről, hiszen azt gondolja,  ha nem mondja ki mindazt, amit érez, akkor erősebbnek látják őt. Mi állhat a háttérben? Lehet, félnek beszélni róla, kimondani a dolgokat, nem akarják, hogy  még inkább lenézzék vagy  elítéljék őket. 

Erről a másságról szól Péterfy-Novák Éva- Egyasszony című könyve. Valós, vele megtörtént  eseményeket mesél el. Roppant erős nő, úgy kezeli a helyzetet, mintha minden rendben lenne. Nem ítéli el gyermekét, úgy szereti, mintha egészséges lenne. Beszél hozzá, szeretgeti.  Hogyan jutott el hozzám ez az írás?

Édesanyám ajánlotta ezt a könyvet, engem szinte sokkolt,  sokakhoz hasonlóan nem tudtam letenni.  Olyan átéléssel olvastam, mintha én lennék az adott  helyzetben. Ha boldog volt az írónő,  vele örültem, ha szomorú,  vele csüggedtem.   A könyv érdekessége, hogy   a fájdalom, a szenvedés, az önkifejezés indította blogbejegyzésekből nőtte ki magát az írás és mit is „nyertem általa?  „Őszinte bátorsága erőt ad az élet elfogadásához.”

Nagy Cintia