„80 kicsi
gólya, a pályán volt a bója,
sós tejet
ittak,papucsban villogtak,
kókuszgolyót
ettek, felnőtt gólyák lettek.”
Ebben a tanévben is megrendezésre
került a kilencedikes tanulók avatása. Immár ötödik éve iskolánk Diákönkormányzata
szervezi a Gólyanapok néven elhíresült rendezvényt.
Hogyan is kezdődött??
Hogyan is kezdődött??
Nagy szervezés előzte meg a két nap leforgását. Előzetes feladatként a legfiatalabb tanulóknak gólyatablót kellett készíteniük, amelyek kiállításra kerültek az iskola aulájában. Hétfőre virradóra egy kis „welcome drink” – kel fogadtuk az áhítatról visszatérő gólyákat, akik jóízűen elfogyasztották a reggeli kakaó helyett kínált sós tejet. Az iskola udvarán még mai napig találhatunk gyöngyszemeket, amelyeket a gólyáknak kellett megkeresniük, majd felfűzniük egy damilra. Ezt követően nagy örömmel mosták meg egymás fogait.
A
második nap eseménydúsabbra sikeredett, mivel aznap rendeztük meg a Gólya estet,
a humoros feladatok után. A délelőtti programok közül kiemelnénk a Diákönkormányzat
által elkészített „magic golyót”,
azaz kókusz golyót. Ezután a leendő férfi kozmetikusaink kiélhették a
sminkalkotás iránti vágyaikat, így 5 perc alatt egy szemceruza és egy rúzs
segítségével 10 lánygólyát festhettek ki.
Emlékezetes maradt a „habos szikla” című játékunk, amely
során 3 tojásfehérjéből kellett felverniük a habot, majd az önként vállalkozó
feje fölé kellett tartani, és ha szerencséje volt nem esett bántódása. Ezután
következett a Gólyavonulás, amely
során folyamatosan a Gólya indulót
skandálva kellett az iskola emeleteit bejárniuk. Még mindig emlékeznek rá a
kilencedikesek. Nem kis fejtörtést okozott
az osztályfőnökök kedvenc dalaira készítendő táncos koreográfia , amelyet prezentálni is kellett
iskola diáksága előtt. Ezúton is dicséret illeti a frenetikus produkciókat.
Az esti rendezvényt
egy a Gólyatáborban készült képekből készített montázzsal kezdtük, majd az
előző héten leforgatott Happy című videoklippel örvendeztettük meg a kilencedikes
tanulókat és a kedves szülőket.A rendezvény zárásaként este
került sor a gólyák avatására. Elmondásaik alapján nagyon várták, mivel a gólyaeskü
letétele után a 10. osztályosok előadták viccesebbnél viccesebb produkcióikat,
amelyeket a közönség hatalmas tapssal és ovációval jutalmazott. A 10.B
osztály műsorának címe How I met my
highscool? volt, a 10.H osztály a Rém rendes család címet adta kis műsorának és utoljára, de nem
utolsó sorban a 10.C osztály adta
elő Gólya Channel című általuk írt
produkciót.
Ezúton is gratulálunk és köszönjük munkájukat. A rendezvénysorozaton a feladatokban való aktív
részvételt pontokkal díjaztuk, az így
kialakult sorrend alapján a versenyt a 9.C
osztály nyerte, jutalmuk egy plusz nap az osztálykirándulásra. A 9.B és a 9.D osztályosok is nagyon szépen szerepeltek, néhány pont
különbséggel maradtak csak le, jutalmuk nagyon finom csoki torta volt. Az est
és a rendezvénysorozat zárásaként diszkóval kedveskedtünk az immár felavatott
diákoknak. Reméljük, hogy felejthetetlen élményben volt részük és köszönjük a
végig kitartó aktív közreműködésüket.
a Diákönkormányzat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése