Bemutatkozik a diákújság csapata
Sziasztok! Iskolánkban hosszú évek óta működik diákújság, amelyben az aktualitások mellett tanulóink oszthatják meg gondolataikat, véleményüket különböző témákról. Az idei tanévtől megújult -online- formában jelentkezünk. Egy 15-17 fős lelkes diákcsapat vesz részt a folyamatosan frissülő tartalom és a még jelenleg is alakulóban lévő arculat szerkesztésében, tervezésében. Célunk a diákok alkotásainak bemutatása (legyen ez írás, rajz, fotó, vagy akár videó), információszolgáltatás, (lsd. iskolai rendezvények, kulturális és szabadidős programok, versenyek, pályázatfelhívások) illetve véleménynyilvánítás. Keress minket, tarts velünk! Vegyél részt te is munkánkban! Ötleteitek, munkáitokat megoszthatjátok velünk az alábbi e-mail címen: reflektor2014@gmail.com.Kentési Renáta - a Reflektor csapatának munkáját segítő- koordináló tanár
Kentési Renáta vagyok. Új arcként tűntem fel a 2014/2015-ös tanév elején a nevelőtestület soraiban. Magyar nyelv és irodalom szakos tanárként főként a 9. és 10. évfolyam diákjai ismerhetnek. Nem is mondhatnék mást bemutatkozásként, mint hogy imádok olvasni. Fogalmazhattam volna úgy is, hogy munkahelyi ártalom, de igazából ez a szenvedély jóval korábban kezdődött, valahol a régmúltban, mikor Rejtő Jenő írásai kerültek a kezembe. Napjaimat igazán két dolog tölti ki: a hivatásom és a családom. Szabad perceimet, ami elég kevés, szeretem tevékenyen eltölteni, többek között szívesen veszek részt a Reflektor online diákújság szerkesztési munkálataiban.
Hello
mindenkinek! A nevem Szendrei Bianka és jelenleg a gimnázium végzős, emelt
angolos diákja vagyok. Már kezdetektől fogva tagja vagyok az iskolai
újságírós csapatnak, illetve mindemellett a diákönkormányzatban is részt
veszek. Imádom az angolt, mint nyelvet és ezért is szeretnék azzal kezdeni
valamit a közeljövőben. Szabadidőmben szívesen olvasok, általában történelmi
alkotások, versek, filmadaptációs művek, horrorok, filozofikus kötetek, a
„kötelezők” és a krimik fordulnak meg a kezemben, kedvenc íróim Stephen King,
Irvine Welsh és Agatha Christie, kedvenc költőim pedig Radnóti Miklós, Ady
Endre és József Attila. Természetesen, ha van időm rá, akkor nézek sorozatokat
és filmeket is, viszont rengeteg kedvencem van, ezért egy kicsikét hosszadalmas
leírni mindet. Közel áll a szívemhez a Forrest Gump, Rekviem egy álomért,
Trainspotting, Halálsoron, a remény rabjai, A közösségi háló, Az esőember, Holt
költők társasága, Amerikai História X vagy a Z világháború. Sokkal jobban
szeretem a komolyabb hangvételű alkotásokat és fontos szempont számomra, hogy
legyen mondanivalója a filmnek. Nagyon szeretem a drámákat, történelmi
filmeket, illetve a horrort. Sok emberrel és velem, egykorúval ellentétben, nem
nagyon szeretem a romantikus filmeket. Általában sok időt töltök el
zenehallgatással a tanulás mellett. Nagyon szeretem a rockot, popot és a
filmzenéket. Szeretem megosztani a nézeteimet és a gondolataimat másokkal
bármilyen formában és mindig örülök neki, ha betekintést nyerhetek egy másik személy
gondolatvilágába.
Dániel Emese 11.C
Dániel Emese 11.C
Dániel
Emese vagyok, 17 éves. Berekfürdőn élek a szüleimmel, és kutyusunkkal, Fredivel,
testvéreim nincsenek. 11. c osztályos tanuló vagyok a Karcagi Nagykun
Református Gimnáziumban, biológia-kémia tagozatra járok, osztályfőnököm Nagy
Éva tanárnő. Kedvenc tantárgyaim közé a történelem, a magyar irodalom és a
földrajz tartozik, ezek közül kettőből fakultációra járok. Nagy álmom, hogy
írónő legyek, de tanulmányaimat pszichológia szakon szeretném folytatni, mert
ez is jó ideje érdekel. Érdeklődési körömbe tartozik az írás, leggyakrabban
verseket írok, de szeretek rajzolni és festeni is. Esténként olvasni szeretek,
mert kikapcsol, kedvenc irodalmi hősöm Sherlock Holmes. Az éneklés is kedvenc foglalatosságaim közé
tartozik, de ezt a hobbimat leginkább akkor űzöm, ha csak én vagyok otthon. A
tánc lenyűgöz, de sajnos botlábam van hozzá, inkább nézni szeretem. Az előző
két mondat a fő oka annak, hogy régebbi álmomról, hogy musicalszínésznő leszek,
lemondtam. Imádom a színházat, a filmzenéket, valamint a fantasy témájú
filmeket. Kedvenceim közé tartozik a Harry Potter, a Gyűrűk ura, a Star Wars,
és még sok más is. A horrorfilmeket azért nem szeretem annyira, mert félek
tőlük. Azt hiszem, körülbelül ez vagyok én.
Kálmán
Imre vagyok 1997. november 22-én születtem Debrecenben. Mióta csak az eszemet
tudom, érdekel az időjárás, így annak megfigyelése egyik hobbimmá vált.
Szabadidőmben gyakran járok a természetben, ahol annak szépségeit,
változatosságát képekben meg is örökítem. Továbbá hobbim még az íjászat,
szeretek biciklizni és túrázni. Az iskolaújságot elsősorban időjárással,
kapcsolatos cikkekkel szeretném gazdagítani, 1-1 képpel pedig még érdekesebbé
tenni.
Kányai Zsófia 11. B
Halihó! A nevem Zsófi. Hát nagyjából itt ki is fújt a mondanivalóm listája, de azért megpróbálkozok még leírni pár lényegtelen butaságnak tűnő dolgot. Imádok rajzolni, fotózni, gyakran olvasok akár könyveket, akár a neten sztorikat, és élek-halok a kínai kajáért. Inkább komoly témában szeretek írni, a recenziók terén leszek főként aktív. Biztosan lenne még mit írnom, de semmi nem jut eszembe - ahogy az lenni szokott ilyenkor.
Jó szórakozást az iskolaújság oldalán!
Ujj Petronella 10.C
Sziasztok!
Ujj Petronellának hívnak, becenevem Nelli, 16 éves vagyok. Karcagon élek már több mint 6 éve. Az
általános iskolát a Kováts Mihály Általános Iskolába végeztem el, jelenleg
Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola 10. C osztályos
tanulója vagyok, szakirányom a biológia és kémia. Jövőmbe tekintve gyógytornász szeretnék
lenni. Hobbim az olvasás és barkácsolás. Kedvenc könyvsorozatom a Szent Johanna
Gimi, Leiner Laurától. Érdeklődési köröm
a természetfeletti történések és a biológia, kémia rejtelmei és szépségei.
Kovács László 10. C
Az
én nevem Kovács László. 16 éves vagyok, Karcagon élek és tanulok. Nagyon
érdekelnek az elektromossággal kapcsolatos dolgok, de más tudományos terület is
érdekel. Otthon megtervezek pár eszközt, amit meg is építek. A robot
technológia különösen érdekel. Emellett szabadidőmben BMX-ezek a barátaimmal
városszerte, de néha Kisújszállásra is átmegyünk vagy éppen más városba
gyakorolni, alkalmanként versenyezni is. Szeretek az informatikával is
foglalkozni, de nem egész nap a gép előtt ülni. Mivel szeretek fényképezni és
videót szerkeszteni is, jelentkeztem eme újság szerkesztőségébe.
Kustár Gergely 10.C
Kustár Gergely 10.C
Üdv
mindenki! Kustár Gergely vagyok a 10/c-ből. Februárban leszek 16, ami
érdekesebb rólam az az, hogy otaku vagyok, ami annyit tesz, hogy a japán
dolgokért megveszek. Animéket, mangákat, valós szereplős sorozatokat.
(kedvenceim: Vikings, Soul Eater, Texhnolyze, Berserk, és még sok más)
bármilyen mennyiségben olvasok/nézek. Emellett nagy számítógépes játék-fan vagyok. A mai játékoktól a régiekig mindent játszok. Például gameboy, nes, snes,
gamecube, ps1-2 pc játékok, imádom a kihívást nyújtókat, a mély sztorikkal,
háttértartalommal megáldott játékok, könyvek, filmek, animék, mangák… a
legjobbak. Zeneileg mindenevő vagyok, de a legjobbak a szememben a rock, metál
és ezeknek alfajai, de a klasszikus zene is
remek, a nagyzenekari játék/filmzenéket is imádom. Tanulmányilag inkább a
reáltantárgyak felé húz a szívem mat-fizes vagyok, fizikát tervezek továbbtanulni
rengeteg érdekességet, újdonságot, cikket olvasok ebben a témakörben. Nos, a
suliújságba egy tök random gondolat volt, hogy csatlakozok. Az újságíráshoz
nem értek egyáltalán, de előbb-utóbb csak rám ragad valami. Videót vágni
szeretek, a cikkek írása is elmegy, bár lustaságból kiválóan teljesítek, így
néha rugdosni kell, hogy mikor van már kész. Mindenkinek köszönöm, hogy
elolvasta a kis bemutatkozásomat!
Németh Csilla 10. C
Németh
Csillának hívnak, 16 éves újságíró-palánta. A gimnázium 10.c osztályában
tanulok emelt biológia-kémia profilú osztályban. Szeretek könyvet olvasni, akár 1 hónap alatt elolvasok egy 8 kötetes könyvet. Az olvasás mellett szabadidőmben leginkább
sportolok vagy zenét hallgatok. Habár szeretek olvasni, vagy cikket írni, az
irodalom soha sem tartozott a kedvenc tantárgyaim közé. Szeretek nyelvet
tanulni, így az egyik kedvenc tantárgyam az angol, emellett pedig a biológia és
a testnevelés. Általában úgy viselkedek másokkal, ahogy ők velem. Szókimondó
embernek tartom magam, nem szokásom mások szemébe hazudni. Eléggé pozitív
személyiség vagyok, mindig mosolygok, és minden rosszban meglátom a jót is.
Éliás János 9. C
Éliás
János vagyok, a Karcagi Nagykun Református Gimnázium 9. c osztályos diákja,
matematika-fizika szakirányon. Az újság szerkesztése mellett verset írok, a
városi színjátszókör tagja vagyok, énekkaros. Szabadidőmben úszok, futok,
néptáncolok. Imádok elegánsan öltözködni, kedvenc ruhadarabom az öltöny, ezek
nagy megbecsülésnek örvendenek nálam. Zenei ízlésemnek leginkább a hard rock és
a metal felelnek meg, kedvenc együttesem a Black Sabbath.
„Üldöz a tudás, de én gyorsabb vagyok.”
„Üldöz a tudás, de én gyorsabb vagyok.”
Varga Nóra 9. C
Varga
Nóra vagyok a gimnázium 9. c osztályos tanulója. emelt mat-fizes osztályba járok, így biztos felmerül a kérdés, hogy miért vagyok a diákújság
szerkesztőségének tagja. Erre válaszom csupán annyi, hogy szeretek egy
közösségbe tartozni, és jó kikapcsolódásnak tartom az írást, egy időben ezzel
is szerettem volna foglalkozni. Imádom a
természetet és az állatokat. Rendkívül sokat jelentenek számomra a kutyáim,
akik mindig jókedvre derítenek, és rengeteg szeretetet kapok tőlük. Nagyon
fontos számomra családom, akik mindig támogatnak. Elég sok hobbim volt
eddig.7évig táncoltam,3 évig pedig kézilabdáztam. Közel egy éve pedig táj
futok, amit nagyon élvezek, hiszen a két kedvenc dolgomat találom meg benne
egyszerre a futást, és a természetet. Imádom a jókedvet, a boldogságot és jó
érzés mikor ezt másoknak is át tudom adni.
Egyik kedvenc idézetemmel zárnám bemutatkozásomat: “Nem kell ahhoz semmi különleges ok, hogy jól érezd magad – egyszerűen elhatározod, hogy azonnal boldog leszel, egyszerűen csak azért, mert élsz, egyszerűen azért, mert így akarod.” (Anthony Robbins)
Egyik kedvenc idézetemmel zárnám bemutatkozásomat: “Nem kell ahhoz semmi különleges ok, hogy jól érezd magad – egyszerűen elhatározod, hogy azonnal boldog leszel, egyszerűen csak azért, mert élsz, egyszerűen azért, mert így akarod.” (Anthony Robbins)
Bíró Luca vagyok 2000.03.28.-án születtem. Általános Iskolai tanulmányaimat a Kováts Mihály Tagiskolában végeztem. Jelenleg a Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola 9.c osztályos tanulója vagyok biológia-kémia szakon. Szeretem az állatokat és a virágokat. Minden fajta stílusú zenét szeretek. Szabadidőmben görkorcsolyázok, biciklizek és fényképezek.
Balogh Dóra 9. C
Balog
Dóra a nevem. 1999. október 30-án születtem Karcagon.Az akkori Györffy István
Általános Iskola tanulója voltam 8 éven keresztül. Középiskolai tanulmányaimat
a Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola falai
közt kezdtem el, biológia-kémia tagozaton. Szabadidőmben rendszeresen sportolok
(úszok). Tagja vagyok a REFlektor diákúságnak, a REFI fm suli rádió 9. C osztályos
csapatának, valamint az iskolai és a városi diákönkormányzatnak. Szeretek
csapatban dolgozni, 1 évig a Karcag Városi Diákönkormányzat elnöke voltam. Főként a glosszák és a kritikák írásában
vagyok,,otthon”, de szívesen írok egyebet is.
Zbiskó Zsófi 9. C
Zbiskó
Zsófinak hívnak.14 éves vagyok és jelenleg a Karcagi Nagykun Református
Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola 9. c osztályos tanulója vagyok.
Szakirányom a matematika és a fizika. Konkrét elképzelésem még nincs a jövővel
kapcsolatban, de annyit tudok, hogy matematikával szeretnék foglalkozni.
Szabadidőmben leginkább olvasok és zenét hallgatok vagy zongorázok/gitározok.
Kedvenc könyvsorozatom Leiner Laurától a Szent Johanna Gimi. Azon belül is a
kedvenc könyvem ennek a sorozatnak a negyedik kötete: Szent Johanna Gimi –
Remény. Fő érdeklődési köröm: a zene. De az minden mennyiségben.
Kréz Zsófia 9. C
Kele Enikő 9. B
Üdv
kedves olvasó! Kele Enikő vagyok, 9. b-s tanuló. Nagyon szeretek olvasni, zenét
hallgatni és filmsorozatokat nézni. Érdeklődési köröm a korombeli fiatalok
életéről szóló történetek nézése, olvasása, melyek annyira magukkal ragadtak,
hogy kedvet kaptam az íráshoz és saját történeteket írok. Saját blogom is van,
amely szintén fiatalokról szól.Örömmel vettem is biztató, dicsérő visszajelzéseket
a blogom olvasóitól. Kedvelem az iskolaújságot színes, változatos témáival. Én
is szívesen írnék az újság részére, és lennék egy jó csapat aktív tagja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése