Szakadt farmer kontra öltöny avagy ruha teszi-e az embert?

Napjainkban az emberek egy része- nem is kis létszámú- a ruha alapján ítél meg másokat. Mondják és rendíthetetlenül e nézőpont mellett ki is tartanak: a ruha maga az ember. Létezik két mondás is ezzel kapcsolatban. Az egyik egy Mark Twain- idézet: „A ruha teszi az embert. A meztelen emberek kevés vagy semmilyen befolyással nem rendelkeznek a társadalomban.” A másik egy  közmondás: nem a ruha teszi az embert. Ti hogy gondolkodtok erről? Járjunk kicsit utána a kérdésnek!

 Az emberek nagy általánosságban a külső és kinézet, pontosabban viselet alapján ítélnek és vonnak le következtetéseket. Bár általánosító, tartalmilag helytállónak és bizonyítottnak minősül, így cáfolni nem tudom. Tény ugyanis, hogy egy 2014-ben élő átlagember értékrendszere- elsősorban a kevés valóságot tartalmazó TV, valamint a magazinok és filmek által vizualizált „tökéletes világ” és a bennük élő „tökéletes emberek” végett- szinte minden tekintetben a külcsínre alapoz. A minket körülvevő közegek ugyanis egyre inkább szem- mintsem szívközpontúak. Ehhez alkalmazkodva az egyébként hihetetlenül intelligensnek titulált ember döbbenetesen nagy befolyásolhatóságát bizonyítja azzal, hogy ahelyett, hogy határvonalat húzna a kitaláció és a valóság között, inkább a hibákkal teli, de boldog életre alkalmas valósággal szemben lesznek irracionális elvárásai, és olyanná válik, mint a közlő közeg, szemközpontúvá.  

A legtöbb ember ugyanis nem a ruhákon túlmutató ápoltságot, igényességet veszi figyelembe, hanem a ruha minőségét, kinézetét, márkáját, mert azt kényelmesebb észrevenni és értékelni. Éppen azért nem cáfolhatom, hogy az emberek nagy többsége viselet alapján ítél, de ez nem azt jelenti, hogy valójában is a ruha tenné az embert, csak hogy sokaknak az számít.

Függetlenül a mások által levont következtetésektől, a ruha alatt ott van a lélek, a személy, a személy élete, múltja és döntései. Ezt semmilyen anyag nem fedheti el, és ha a ruha nem is a hagyományos értelemben vett szép viselet, nem teszi láthatatlanná az alatta megbúvó szép személyiséget, hisz az előbb-utóbb úgyis túlragyogja majd a külsőségeket. Ha a ruha tenné az embert, nem lenne minek ragyognia, és nem lenne a szemét külső szépséggel kápráztató ember sem, aki a valódi értékre vak. Hiszen, ha olyan jó lenne a lelke, mint a stílusa, látná a belső szépséget is. De a világ nem így működik.

Mindent összevetve biztosan állíthatom, hogy nem a ruha teszi az embert, akkor sem, ha egyesek a valós értékek helyett a külsőségeket helyezik előtérbe. 

Dániel Emese