Négyszemközt rovatunk egyik célja,
hogy interjúalanyainkat személyesebb oldalukról is bemutassuk
Nektek. A tavalyi év utolsó napjaiban iskolánk igazgatónőjével,
Juhászné Zsadányi Erzsébettel beszélgettem, aki nemrégiben vonult nyugállományba.
Többek között tapasztalataira, érdeklődési köreire kérdeztem rá. Érdekel-e
például titeket, milyen sportot űzött diákévei alatt? Hogyan gondolkodik a tanári
hivatásról? Esetleg milyen filmeket, könyveket, zenét szeret? Ha igen, ne habozzatok, tartsatok Velünk! 
Amióta az eszemet tudom, a karcagi gimnáziumot az Ön nevével együtt hallottam emlegetni. Mióta tanított
az intézményben, illetve mióta töltött be vezetői pozíciót?
Pedagógus pályafutásomat 1976-ban kezdtem el, ’76-ban,
kollégiumi nevelőtanárként, férjemmel együtt kerültünk Karcagra, azt követően a
kollégiumból átkerültem a Gábor Áron Gimnáziumba, és ott dolgoztam mindaddig,
amíg a református egyház vissza nem kérte az épületét, és eldöntötte a
presbitérium, hogy új iskolát alapít. További alkalmazást nyertem a KNRG-ban,
úgyhogy már ’76 óta tanítok, 38 év aktív pályafutás van mögöttem.
Intézményvezetői megbízatásom is régmúltra nyúlik vissza. A nagy
elődök után igazgatóhelyettesi beosztást betöltve kaptam egy megbízatást arra,
hogy vezessem az intézményt, majd a KNRG alapítása utáni első tanév első
félévében Nt. Koncz Tibor elnöklelkész úr felkért Szentesi Lajos főgondnok
úrral együtt, hogy vezessem az iskolát, legyek az iskola igazgatója. Azt
mondhatom, hogy a KNRG második igazgatója vagyok, összességében pedig 19 éve
látok el vezetői feladatokat.
A vezetői szerep mindig hatalmas felelősséggel és munkával jár. Tudna beszélni a nehézségeiről, pozitívumairól?
Egy vezetőnek sosincs könnyű feladata,
mindig alkalmazkodni kell, a megbízó igényének megfelelően kell az intézményt
vezetni. Ez azt jelenti, hogy bár szuverén vezető, mégis minden esetben a
fenntartói igényeket kell kielégíteni elsősorban, szerencsére itt a fenntartói
igények egybeestek az én vezető elképzelésemmel. Sok szép oldala volt ennek a
vezetői tevékenységnek, tehát iskolaigazgatónak alapvetően jó lenni, de nagyon stresszes. Elsősorban azért,
mert emberekkel kell bánni, és ez nem könnyű dolog. Mindenki más egyéniség,
mindenki más stílus, úgy kell vezetni egy iskolát, mint egy jó karmesternek,
vezényelni, ráállni a pulpitusra, ha kell, az összhangra kell törekedni, hogy
mindenki úgy muzsikáljon, ahogy a tehetsége engedi, de ez mégis egy egységes hangzást
adjon. És azt gondolom, hogy ezt igyekeztem be is tartani, és épp ez a vezetői
feladat egyik nehézsége, hogy nagyon nehéz összehangolni a sok egyéniséget.
Érdekes, hogy a tanulókkal sokkal könnyebben boldogultam, bár azt gondolom,
hogy vezetői munkásságom alatt jó kapcsolatot alakítottam ki a diákokkal és a
tanárokkal is. A diákokat igyekeztem megismerni, ahogy én azt tehettem, és nem
csak a tanulói oldalát, hogy jó tanuló, hogyan tudja a tananyagot, hanem mint
ember, mennyire értékes. Rájöttem arra, hogy több embert esetleg nem jól
ismertem meg, azt gondoltam, hogy minden kiváló tanuló kiváló ember és kiváló
adottságokkal is bír, ugyanakkor a gyenge tanulók esetleg kevésbé értékesek. Rájöttem –és ez a lényeg–, hogy ez egyáltalán nem így van. Nagyon
sok olyan tanítványom volt pályafutásom alatt, akiktől rengeteg szeretetet
kaptam, és nagyon sok sikert hoztak az iskolának, holott nem a legkiválóbbak
voltak sem tanulmányi, sem más tekintetben. Tehát soha nem szabad
elhamarkodottan ítélni, nem szabad a diákot leírni, vagy épp túl magasra
emelni, és azt gondolom, hogy törekedni kell arra, hogy megismerjük az egyéniségét, képességeit, és úgy alkossunk róla véleményt.
Említette igazgatónő, hogy
idekerült Karcagra. Hova valósi?
Füzesgyarmati vagyok és Szeghalmon érettségiztem.
Első munkahelyem a karcagi gimnázium volt.
Debreceni Egyetemet végeztem el, biológia-kémia szakon, ott ismerkedtem meg
a későbbi férjemmel, már az első évfolyam elején, együtt pályáztunk ide.
Letelepedtünk és mindketten itt kezdtünk dolgozni.
Miért ezt a hivatást választotta? Mit jelent Ön számára tanárnak lenni?
Tanárnak lenni azt hiszem, hogy egy hivatás, egy
életforma, egy nagyon szép, de nagyon nehéz feladat, ha valaki komolyan
csinálja. Tanárnak egy kicsit születni is kell. Válhat az illetőből jó tanár,
de kell egy nagyfokú gyerekszeretet. Hogy szeresse a diákot. A másik az, hogy
készüljön becsületesen, lelkiismeretesen az órákra, helyzetekre, legyen
felkészült és vegye nagyon komolyan a munkáját. A másik, hogy a pedagóguspálya
nem csak az iskola falai közé korlátozódik, hanem azon túl. Legyen minél többet
a diákokkal, ha úgy adódik, ismerje meg őket.
Mindig szerettem emberekkel foglalkozni, érdekelt az
emberek problémája. Mindig szerettem volna segíteni nekik, magamat. Jól érzem
magam az emberek között, és úgy gondolom, hogy az ember társas lény és a
pedagógus pálya nagyon jó lehetőség arra, hogy fiatalokkal lehet. Ezt már csak
ilyen idős korban érzem, mennyire jó, hogy az ember nem öregszik annyira, mert
aki állandóan ott van egy adott helyen és körülötte mennek ki a gyerekek.
Leérettségizik egy osztály, jönnek újak. Ilyenkor az ember azt hiszi, hogy nem
is változott semmit és még mindig húsz éves, pedig nem. De nagyon jó, inspiráló a
fiatal közeg. Fiatalok közt jó lenni.SAS3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése