2014. december 17., szerda

"Hollandiában, ahol háromszoros Európa Bajnok lettem 4 versenyszámban indultam..."



 
Idén is megrendezésre került az ESKA Európa Bajnokság, melyet a svájci Zürichben tartottak 2014. 11. 28-29-30-án, és amelyen a magyar válogatott csapat mindenkit maga mögé utasítva aranyérmesként végzett. A győztes csapat tagja volt iskolánk egyik diákja, Hamari Bence,aki már nem az első Európa Bajnokságán van túl. A most 11.c-s Bence már régóta karatézik, s rengeteg versenyt és díjat tudhat maga mögött. Vele beszélgettem.  

Szalagavató -2014



                 "Számunkra ez a nap a legszebb,
            Bár közös időnk lassan lejár,
                 S apránként megyünk egyre messzebb,
           De az óra most egy percre megáll. "

Szakadó eső, szél és hideg - ez jellemezte november utolsó szombat estéjét, amely sok végzős diák számára mégis izgalmakkal telinek ígérkezett. A szalagavató iskolánk életének egyik legfontosabb momentuma. 

2014. december 14., vasárnap

"A verset a lelkével szereti meg az ember ...

...ezért van úgy, hogy egy-egy költeményről úgy érezzük, rólunk, nekünk szól, belőlünk fakad, helyettünk üzen a világnak"

Dániel Emese: Táncolj…



Táncolj, hisz nincs a táncnál szebb dolog,
S ha saját zenére táncolod-
A te szíved ritmusára-
Az életutad járhatod.

Dalolj, hisz nincsen annál hallhatóbb
Hang, mely ennél meghatóbb,
Mit meghallgat az egész Világ
És előtte meghajolt.

2014. december 13., szombat

Játék



HA FILMRŐL VAN SZÓ, TE VAGY A NYERŐ? AKKOR RAJTA, TEDD PRÓBÁRA MAGAD!

    Az alábbi montázs öt ismert filmrészletből áll!  Ha van ötleted, mely filmekből készült az összeállítás, ne habozz, írd meg nekünk a megfejtést az alábbi e-mail címre december 17-én 17 óráig: reflektor2014@gmail.com! A helyes megfejtők között  200 ft értékű kuponokat sorsolunk ki, melyeket az iskolai büfében válthattok be! Sok szerencsét!   

ADVENTI TEADÉLUTÁN


"Tegnap harangoztak,
Holnap harangoznak,
Holnapután az angyalok
Gyémánt-havat hoznak.


Szeretném az Istent
Nagyosan dicsérni,
De én még kisfiú vagyok,
Csak most kezdek élni.


Isten-dicséretre
Mégiscsak kiállok,
De boldogok a pásztorok
S a három királyok
.... "  (Ady Endre)  

    Gyere el te is december 16-án 15 órától az 5-ös terembe! Készülj velünk az ünnepekre néhány lélekmelengető karácsonyi gondolattal!

2014. december 11., csütörtök

Advent-

                             "Szeress hát minket is, koldusokat!
                  Lelkünkben gyujts pici gyertyát sokat.
         Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk
törékeny játékunkat, a reményt
"                               ....ünnepre készülődve......
 (Babits Mihály)


 

A karácsony előtti hisztériában és izgalomban zajló készülődés közepette megfeledkezünk, hogy nem csak akkor kell igazán helyesen élni, ha a szeretet ünnepnapi menetrendje "megköveteli", hanem az év többi részében is.

2014. december 5., péntek

Gratulálunk!!!!!!!!!!!!

A Múzeumkert Rendezvényközpontban 2014. december 4-én rendezték meg a Kun-Mediátor Utazási Iroda és a Mediátor TV által szervezett V. „Utazz velünk gondolatban” című turisztikai verseny döntőjét, melyre iskolánk 5 csapata is továbbjutott.  Előzetes feladatként a tanulók egy házi dolgozattal készültek, melyben egy lengyel utat kellett bemutatniuk célcsoport meghatározással és marketingstratégiával. A döntőn pedig egy 100 pontos dolgozatot kellett megoldaniuk.  Íme a  szoros verseny végére kialakuló végeredmény.  1. helyezést ért el a  „Volga” csapata 136 ponttal. A csapattagok: a Karcagi Nagykun Református Gimnázium diákjai- Szendrei Bianka, Szentesi Szimonetta, Nagy Márton, felkészítő tanáruk: Major János. Nyereményük a  Kun Mediátor Utazási Iroda által felajánlott egy napos Bécsi Adventi út. 2. helyezés ért el a „Föcisek” csapata 127 ponttal, szintén a Karcagi Nagykun Református Gimnáziumból, a csapat tagjai: Soós Dávid, Balog Katalin, Kálmán Imre, felkészítő tanáruk. Nagy Éva. 3. helyezést ért el a „Napsugarak” csapata 114 pontos eredménnyel.  Tóth Zoltán, Pintér Ágnes, Péntek Ferenc  tanulók szintén a  Karcagi Nagykun Református Gimnáziumból érkeztek, felkészítő tanáruk: Zelenák Erika.

 Gratulálunk a résztvevő csapatoknak és  felkészítő tanáraiknak!

Kunmadarasi arany Zürichből!


A hétvégén (2014.11.28-29-30.) Zürichben rendezték meg az idei ESKA Európa Bajnokságot. A Magyar Karate Válogatottba két kunmadarasi karatéka került be, Hamari Bence és Tatai Zoltán.

2014. december 3., szerda

Skateparkot Karcagra!



Az utóbbi időben egyre inkább elterjedtek az extrém sportok, többek közt a gördeszka, BMX, mountainbike, roller, görkorcsolya és még sok más sportág. A skatepark  egy olyan terület, ahol az imént felsorolt eszközökkel lehet gyakorolni, esetleg versenyeket rendezni. De alkalmas akár szabadidős ifjúsági rendezvények megtartására is.

Fókuszban az ifjúság



  2014. december 2-án iskolánk diákönkormányzatának   öt tagja  (Szendrei Bianka, Sarkadi Kinga, Gál Ida, Kocsis Nikoletta és Töröcsik Gabriella) vett részt azon a csapattréringen, melyet a Karcagi Ifjúsági Házban reggel nyolc és délután négy között tartottak. A jelenlévők között további hat intézmény diákönkormányzata képviseltette magát. A képzést Bálega János, illetve több, ifjúsági szervezeteknél tevékenykedő személy vezényelte le.

2014. december 2., kedd

Kedves Diákok!



 
"Színház az egész világ. És színész benne minden férfi és nő: Fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár Életében.."
 (William Shakespeare) 


Szeretsz jó társaságban lenni? Vagy csak jól szórakozni? Érdekel a színjátszás?

Karácsonyi filmcsokor



         Megérkezett a december, az év azon időszaka, amikor az emberek egyre jobban kezdenek ráhangolódni a közelgő karácsonyra. Azoknak, akiknek még nem sikerült ünnepi- üzemmódra kapcsolniuk, vagy csupán unatkoznak az egyre hidegebb estéken a négy fal között,  most- egy jó nagy bögre forró csoki mellett- ajánlunk néhány filmet is, melyeknek központi témája e jeles ünnep.


2014. december 1., hétfő

Nyilas Misi Karácsonya

Az igaz pedig ád, és nem tartóztatja meg adományát. Péld. 21. 26.

Nyilas Misi Karácsonya

Kérünk benneteket, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is tegyük közösen szebbé néhány határon túl élő magyar gyermek karácsonyát! Barátaiddal, családoddal, osztályoddal együtt töltsetek meg egy vagy több cipősdobozt ajándékokkal, amit karácsony előtt eljuttatunk a Belényesi-medence gyerekeinek. Kérjük, a dobozra írjátok rá, milyen idős lánynak vagy fiúnak szánjátok az ajándékot.

Mivel töltsd meg a cipősdobozt?

Bármivel, amit szeretettel adsz, és úgy gondolod, aminek egy 6-14 éves gyermek örülhet. Töltsd meg a dobozokat társasjátékokkal, plüssjátékokkal, kisautóval, babával, füzetekkel, tollakkal, tolltartóval, kifestővel, színes ceruzákkal, meséskönyvvel, meleg sapkával, sállal, kesztyűvel, zoknival, szappannal, samponnal, fogkefével, fogkrémmel.
Természetesen, aki nem tudja vállalni egy egész doboznyi ajándék összeállítását és felajánlását, az is segíthet. Minden egyes darab ajándékot szeretettel fogadunk, és vállaljuk, hogy mi itt az iskolában bedobozoljuk az összegyűlt holmikat.
A cipősdobozokat a könyvtárban gyűjtjük december 17-ig, szombaton, december 20-án adjuk át a várasfenesi, belényesi, körösjánosfalvi, belényessonkolyosi és belényesújlaki gyerekeknek.
 


Önzetlen segítségeteket köszönjük!
                                                                                                                        Vasárnapi Iskola tanárai


OLvass és játssz velünk!



A titok varázslatos dolog...


 „Három ember csak úgy tud megőrizni egy titkot, ha kettő közülük halott”.  Benjamin Franklintől származik ez az idézet. Az emberek ősidők óta titkolnivalóik megőrzésére titkosírást használnak. A bizalmas információkat így adják át. A Nemzet aranya című filmet biztosan ismeritek. Többször is említik benne a kriptográfia kifejezést. Engem ez a téma fogott meg nagyon, olyannyira, hogy  3-4 titkosírást is megtanultam Amikor megértettem ezeket, az számomra fantasztikus érzés volt.

Adventi hangverseny



A Református Egyházközség Presbitériuma szeretettel meghívja Önt és kedves családját december14-én vasárnap 10 órára a Karcagi Református Nagytemplomba Adventi hangversennyel összekötött istentiszteletre

Énekkel szolgálnak a Református Általános Iskola, a Református Gimnázium és a Református Gyülekezetünk kórusai.

KARÁCSONYI VÁSÁR



A Karcagi Református Nőszövetség mindenkit szeretettel hív és vár a már hagyománnyá vált karácsonyi vásárára.

A vásár helye: Karcag, Rákóczi út 3. 
/volt Leánykollégium/

 A vásár időpontja: 2014. december 2-5-ig, kedd-csütörtök 9-16 óráig és péntek 9-14-ig.

2014. november 26., szerda

Könyvek Könyve

 Játékos bibliaismereti-vetélkedőt hirdet iskolánk hittudományi munkaközössége 2014. december 8-án 15 órától a 20-as teremben.

  A verseny témája: Mózes első könyve, Máté evangéliuma